Végre megtört a jég…. írok….

A baleset után kivontam magam a ciberforgalomból. Kb 2 hétig nem válaszoltam az e-mailekre, nem léptem fel chat-re, amit a mai napig nagyon ritkán teszek meg. Nem tudom miért, ez olyan ’Acting Out’ reakció lehetett, nem volt kedvem a lábamról mesélni, nem volt erőm hozzá.

A teveknek megfelelően átköltöztettek egy másik kollégiumba, ahol van lift. Az új szobatársam nagyon aranyos lány, sokkal jobban megértem vele magam mint Tuijával. Nem értettem miért, de a baleset előtti hetekben nagyon magányosnak éreztem magam. Rengeteg aranyos, barátságod ember vett körül, de nem volt mellettem senki, akivel az érzéseimről beszélgethettem volna. Tuija nagyon rideg és zárkózott lett. Én folyton kérdezgettem őt milyen napja volt, hogy érzi magá, de mindig elintézett annyival, hogy ő jól van. Nem is áltatott azzal hogy érdekli mi van velem, sosem kérdezte, magától egy árva szót sem szólt. A balesetkor aranyos volt és törődő, de már másnap éreztem, hogy nem kérhetek semmit tőle. Még egy egyszerű teát is negyed óráig tartott megcsinálnom, de inkább nem kértem meg őt, mert úgy éreztem nem szívesen segít. Egyfajta menekülés is volt a kiköltözés, menekülés ebből a fagyott, rideg környezetből.

Az új szobatárs, Alina teljesen más. Hasonló karakter mint én, szívesen beszélget, megosztja velem az érzéseit, a gondolatait. Érdeklődik irántam és oda is figyel a válaszra. Sokkal könnyebb vele lakni. Úgy érzem szükségünk volt egymásra. Neki szörnyű szobatársa volt előttem, aztán egyedül lakott, így ő is ugyanazt a lelki magányt érezte mint én. Csodás érzés mikor olyan emberrel találkozunk, akinek hasonló a gondolkodásmódja, a személyisége, akivel könnyen megértjük egymást. Egy egyszerű beszélgetés is feltölthet energiával, órákig mesélünk egymásnak és észre sem vesszük hogy eltelt az idő. Az első 3 napban jobban megismertük egymást mint Tuijával 2 hónap alatt.

Nagyon nehezen bírom az ágyhoz kötöttséget, így nem is nagyon erőltettem  a dolgot. Szépen megcsináltam mindent magam körül, látogatókat fogadtam, házibulikba mentünk. Az egyik ciprióta ismerős a társaságból mindenhova elvisz kocsival. Nagyon segítőkész srác, nagy szerencsém volt, mert így voltam BBQ partyn, kávézni, vizipipázni. Heti kétszer kimozdultam a szoba rabságából. Sajnos az első két hétben túl sokat is mászkáltam, fájt a ’rossz’ lábam, és a ’jó’ lábam is bedagadt az állandó terheléstől. 2 hét után először tényleg ágyban maradtam 3 napig – mivel még az is fájt ha lábra áltam. Azt hittem megőrülök. Fájt minden porcikám a sok üléstől, fekvéstől. Ekkor kezdtem el terhelni a ’rossz’ lábamat is. Először csak egy kicsit, aztán egyre többször, mára már nem is használom itthon a mankókat, csak ha kimozdulok. Így rendbe jött a jó lábam és már tudok sétálni.

Holnap megyek vissza a kórházba röntgenre, és megmondják mikor veszik le a gipszet. Elméletileg már csak 5 nap. Kicsit félek, hogy nem fogják még levenni, mivel néha még fájdogál, bár már terhelhető. Őszintén szólva félek, hogy mi lesz gipsz nélkül. Egyik éjszaka volt egy szörnyű álmom, amiben minden egyes mozdulattal újra és újra kiment a térdem. Ez még az első héten volt, amikor folyamatosan fájt a lábam, nehezen aludtam, ez befolyásolhatta az álmomat is, de valóban van bennem egy kis félelem. Ugyanakkor már alig várom, hogy újra magassarkút vehessek, bulizhassak és minden segítség nélkül, egyedül elmehessek pl a boltba.

Ahogy visszanézek erre a pár hétre már értem a baleset okát. Bár voltak nehéz pillanatok, sokkal jobban érzem magam még gipszben is, mint előtte. Úgy lelkileg. Van egy pár ember akit meg kellett ismernem, van egy pár ember, akit közelebbről meg kellett ismernem. Sokat elárul a ’barátokról’ hogyan viselkednek ilyen helyzetben. Volt akiben csalódtam. Tuija és Dace egyetlen egyszer sem hívtak fel. Elmentek nyaralni Athénba, azt hittem utána meglátogatnak majd, de nem. Tőlük többet vártam volna. Mennyibe került volna egy órára átugrani, vagy küldeni néha egy sms-t? De nem. Furcsa lesz visszaköltözni közéjük. Nem nagy kedvem van hozzá, hogy őszinte legyek.

Éa kialakult valami egy sráccal is. Már kerülgettük egymást egy ideje, a baleset után pedig közelebb kerültünk egymáshoz. Nem akartam Cipruson ’komoly’ kapcsolatot, barátot, ez csak úgy kialakult. Hivatalosan is a barátom lett. Nagyon sok szeretetet, törődést kapok tőle és már öleléshiányom sincs.  :D

Remélem jól alakul honap a röntgen és végre megszabadulok a gipszemtől. A következő hét a tanulásról fog szólni. Lesz egy zh-m, egy prezentációm és meg kell írnom végre a tanulmányt is. Bár többnyire csak a fenekemen üldögéltem itthon, nem sok erőm volt tanulni, bele kell húznom. Furcsa belegondolni, hogy már csak 5 hét és megyek haza. Nagyon gyorsan elrepült az idő….

Itthon....

Agapo Mavro! (görög) - Szeretem a feketéket! /Rodney/

Rpigliate by Savio (olasz) - Jobbulást! - Savio

With ♥ from Latvia... - Szeretettel Lettországból.... Dace

Adelyn :) London

 Recuoerate pronto - Luis
 Gyors gyógyulást!

Finland+Hungary = ♥
Tuija és Noora

♥ Zimbabwe - Rodney

France Good luck - Lea
Sok szerencsét!

Az előző héten egy perc nyugtom sem volt leülni és összeszedetten megírni a blogot. Meg is kaptam az égi jelet, hogy lassítanom kell…

 A hétvégi Paintball háború nagyon jó volt! Nagyon élveztem, bár elég deffenzívek voltak a lányok. Csak rejtőztek és várták, hogy levadásszák őket a fiúk. Rám azt mondták agresszíven játszom. Folyton mozogtam, így sokszor én voltam az első, aki meghalt közülünk. De sikerült megritkítani az ellenség sorait.:P Este partyval zártuk a hetet, jól éreztem magam.

Találkoztam a kondiban egy sportmanagementet tanuló sráccal, aki felajánlotta, hogy elmehetek a Taekwondo edzésükre, ha van kedvem. És ő mutatta meg azt is, hol van a legközelebbi sportpálya. Így szerdán elmentem verekedni. 30 éves, pocakos pasikkal edzettem, harmad olyan erős edzés sem volt, mint az otthoni, de a technika miatt érdekes és hasznos.

Egész héten lázasan készültem a hétvégi bulikirándulásra, de hiába… történt egy kis baleset…

Pénteken nem volt valami jó kedvem, komor voltam és olyan kis nyomott. Mikor hazaértem az órámról felmentem egy kicsit a tetőre, hogy felmelegítsen a napocska, de jöttek a felhők… szép, még ez sem megy. „Ez nem az én napom” – gondoltam. A többiek kérdezték megyek –e velük a kondiba. Úgy voltam egész nap, hogy ezt a napot kihagyom, nincs kedvem, de mivel ilyen kedvetlen voltam gondoltam majd egy kis mozgás feldob. Abban igazam volt, hogy jó kis edzést csináltam. Kardio, erősítés, kalóriégetés, és a végén nyújtás. Csak a szokásos nyújtó program. Feltettem az egyik lábam az egyik gépre, de elvesztettem az egyensúlyomat és elestem. Sajnos nem volt elég hely csak simán elesni, így a tartó lábamra nagyobb terhelés került, amit nem bírt a térdem és kiugrott. Rajtam volt a térdvédő, de a térdkalácsom rossz helyen maradt, nem ugrott vissza. Csak sikítani tudtam a fájdalomtól, de ugye nem nyúlhattunk hozzá, mert ahhoz orvos kell. Kiabáltam, hogy hívják azonnal a mentőket, szörnyű látvány volt. Nem tudtam mozgatni a lábam. 4 fiú nagy nehezen, fix helyzetben tartva a lábamat kivitt egy kanapéra, hoztak jó sok jeget és vártuk a mentőket. Csak ordítani bírtam a fájdalomtól, hárman tartották a lábam, hogy ne mozogjon, én meg csak szenvedtem. Az egyik srác mondta, hogy vele már történt ilyen, tényleg tudta mit kell tenni. Jéggel hűtötték a térdemet, de folyamatosan fájt. Szerencsére nem kaptam sokkot, végig kontroláltam magam, bár nagyon jó hogy nem értenek magyarul…

Nagyon hosszúnak tűnt mire kiért a mentő. Azt reméltem, hogy a mentőorvos visszarakja a térdem és megszűnik a fájdalom, de nem. Csak egy ápoló jött a mentővel – épp beteget szállítottak haza, és ők voltak a legközelebb mikor jött a riasztás. Egyenesen tanácstalanok voltak mit csináljanak, a srác aki tapasztalt volt a dologban többet segített mint ők, ő mondta mit csináljanak. Összeszaladt az egész egyetemi vezetőség. Az Erasmus Igazgató, a Sportfelelős, a Studen’s Affairs vezetője, nagyon aggódtak. Tuiját hívtuk, hogy hozza a papírokat és hogy mellettem legyen. Tolókocsival kivittek a mentőhöz, de a sok autó és a korlátok miatt még meg sem tudtuk közelíteni a mentőautót. Végül kiütötték az egyik korlátoszlopot. Sokáig szerencsétkenkedtek hogyan rögzítsék a lábam. Tudom, nem voltam épp könnyű eset, és nekik csak egy újabb beteg, de a Vészhelyzetben mindig olyan olajozottnak tűnt minden, itt meg sokszor csak tanakodtak. Bár az is biztos, hogy a fájdalomtól én minden percet sokszorosan éltem meg… A mentőben egész jót beszélgettem az ápolóval. Végig viccelődtem, mert mindenki olyan riadt volt végig körülöttem, hogy muszáj volt oldanom a hangulatot. A kórházban úgy kezeltek az orvosok mint egy darab húst az asztalon, Tudom, hogy ők nem személyeskedhetnek, de azért én csak köszönnék… jó sokan megnézték a térdem mire hoztak egy orvost aki visszarakta… nem volt kellemes és nem szűnt meg a fájdalom, bár már tudtam kicsit mozgatni a lábam, és nem kellett ugyanabban a helyzetben tartani. Kaptam egy fincsi fájdalomcsillapítót a popómba, aztán elvittek röntgenre. Két felvételt csináltak, a másodikat már az ortopédus. Azt hittem nem lesz semmi komoly, csak bekötözik, de mikor elköszöntem kétértelműen válaszolt: ’még nem végeztünk…’ Áttoltak egy másik terembe, ekkor eszméltem: gipsz? Neeeee!!!

Merevítő gipszet kötöztek hátulról a lábamhoz, combtőtől a bokámig… na ekkor akadtam ki… nem sírtam, csak a könnyeim potyogtak az idegtől… 2 hét ezzel a gipsszel, aztán 2 hét egy kissebbel, és utána fizikoterápia. De nem edzhetek egy jó darbig. És a későbbiekben sem nyújthatok majd sokat, mert az gyengíti a szalagokat.L A kórházban egyedül a dokimat bírtam, ő tényleg rendes volt és vicces. A Sportfelelős és Tuija volt mellettem végig, hazahoztak kocsival és a srácok felhoztak a lépcsőn. Szép sorban jött mindenki meglátogatni – ’Akkor nem jössz velünk Aiya Napába?’ Hát nem… de csináltunk egy kis rögtönzött házibilit, Ambulance Party! Az Erasmus Hause lakói is átjöttek meglátogatni, egész sokan lettünk. Így öltöztem.... :D

Egy kis vodka, csak a fájdalom ellen, és máris jobban éreztem magam. :D Jól esett, hogy jöttek, és így nem volt időm sajnálni magam, azon gondolkodni miért is történt. Erre nincs magyarázat. Nem csináltam semmi újat, durvát vagy szokatlant. Egyszerűen csak megtörtént. Eddig is voltak gondok a térdemmel, csak nem ennyire komoly. Ahogy a doki mondta fél centivel genetikailag kintebb van a térdkalácsom a kelleténél, nem valami erősek a szalagok, ez tesz hajlamossá az efféle balesetekre. (Sok kép készült, a 'buliban' majd töltök még fel mikor megkapom őket Dace-tól. Ott látni az egész szép gipszemet.)

Most lesz időm szépen megírni a tanulmányt, az esszéket, és persze a blog frissítésére is több időm lesz. Ja, és átköltöztetnek egy hónapra egy olyan hostelbe, ahol van lift, mert itt elég nehéz lenne megoldani a lépcsőzést. Ma reggel a lányok hoztak nekem mankót a gyógyszertárból, így egész jól tudok közlekedni…

Szóval nem kell aggódni, jól vagyok. Semmim sem tört el, egyben vagyok. Úgy tűnik kicsit vissza kell vennem a tempóból. Hiszem, hogy Istenkém egy sokkal súlyosabb bajtól óvott meg így…

Limassol gyönyörű volt, bár a hétvége nem egészen úgy alakult, ahogy terveztük. Hirtelen ötlettől vezérelve előre hoztuk a bulit péntekre, így szombat ’reggel’ 12-kor nagyon fáradtan készülődtünk az utazásra. Sokkal jobb lett volna ha elhalasztjuk a dolgot, de a csapat egy része nagyon menni akart, és senki nem akart egyedül maradni itthon. Életet leheltünk az egyik finn lányba, szegénykém csak egy órát aludt és még nem is volt egészen józan, de sikerült nagy nehezen felébreszteni őt és útra keltünk.

A buszút nevetségesen hosszú volt. 71 km-t több mint 2 óra alatt tettünk meg, és bár végig aludtunk, nem tett jót a rázós út. Mindenki nagyon fáradt volt. Természetesen nem találtuk meg a Hostelt túl könnyen. Sokáig bojongtunk a városban, mire rátaláltunk, de egyszerűen szörnyű volt az a hely! Se fény, se levegő, amint beléptünk az ajtón fordultunk is vissza. 5 Euróval többért akár hotelben is tölthetjük az éjszakát, amiben benne van a reggeli is. Így inkább fogtunk egy taxit és kimentünk a hotelnegyedbe. Volt egy másik szállás amit kinéztünk a neten. Természetesen ez sem találtuk meg valami könnyen. A taxisoför egy árva kukkot sem értett angolul, tőlünk kérdezgette merre menjen, pedig megmutattuk neki a címet. Mindenre azt válaszolta, ’Doxy! Doxy!’- OK! OK!. Végül kirakott minket egy 5 csillagos szálloda előtt, aminek ugyanaz volt a neve mint a mi szállodánk utcacíme. Gyorsan kifizettük őt, aztán épp hívni akartunk egy másik taxit, amikor felnéztem, ’Mi is a szálloda neve? Oda nézzetek!! ’ Az utca másik oldalán pár száz méterre volt a mi helyünk! Mindenki hangos nevetésben tört ki, csak a ugrásra készen várakozó liftesfiú nem értette a dolgot.

De persze végül itt is gondok adódtak. Már csak nevetni tudtunk, hogy nem jön össze semmi elsőre. Ebben a hotelben csak előfoglalással kaphattunk volna szobát, pedig olyan szép hely volt, és olcsó – gondolom azért mert egy éjszakára nem lehet szobát foglalni. Viszont a recepciós ajánlott egy másik helyet, nem messze. 1,5 km séta után megtaláltuk a szállodát. Már este 6 óra múlt, egész nap bojongtunk, már azt tervezgettük hogy megyünk haza, de szerencsére itt kaptunk szobát, reggelivel, jó áron. Beléptünk a szobába, és mi ütötte meg a szemem? Kád… alig vártam, hogy elmerüljek egy kád forró vízben!! Bevittem a telefonjaimat, és csak relaxáltam. Felhívtan Anyut, fél órát beszélgettünk, teljesen feltöltödtem. Készen álltam az újabb bulira, de a többiek leszavazták az ötletemet. Túl fáradtak voltak, így csak vacsorázni mentünk ki egy közeli étterembe. Így is éjfél után kerültünk ágyba.

Másnap reggel egy kiadós, fincsi reggeli várt minket. Egész napra teleettük magunkat: tojás, sonka, virsli, sajtok, pirítós, jam, joghut, gyümölcssali… kicsit pihentünk a nyugágyakon, élveztük ahogy felmelegít a nap, majd  kimentünk sétálni a tengerpartra… gyönyörű volt, bár kicsit szeles. Hiányzott a verőfényes napsütés és a fürdőruhás túristatömeg, de így legalább nyugis volt a környék. A hazautat is végigaludtam, így egész gyorsnak tűnt.

Ezen a héten eddig csak tanultam és edzettem. Akár be is költözhetnék a könyvtárba, úgyis folyton ott vagyok. De már ott is vannak barátaim, így könnyebb. Sokszor találkozok a csoportásaimmal és új arcokat is megismerek. Tetszik, hogy egyre könnyebben veszem a jogi szaknyelvet, érzem, hogy fejlődök és érdemes folytatni. Ma megkaptuk a ’félidős’ esszéfeladatot nemzetközi kereskedelmi jogból. Kritikai tanulmányt kell írni egy most aktuális ciprusi ügyről, ami most zárult le az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. A tanárnő kiadott egy csomó anyagot, kapcsolódó ügyeket, könyvcímeket amiket fel kell használnunk. Én csak fogtam a fejem: „kellett ez nekem?!” A kedvenc mondaton tőle: ’Tudom, hogy a rendelkezésre álló 5 hét elég kevés, mert ugye ez egy nehéz feladat, de siessenek! Végülis ez a félidős vizsgájuk.’ Hát én valahogy egy igazi vizsgának jobban örültem volna. Ott előttem van az anyag, leülök megtanulom és kész. Ehelyett hosszú és kegyetlen napokat tölthetek a könyvtárban. Persze, biztos lesz eredménye a befektetett munkának, de szívesebben süttetném a hasam a napon, egy jó könyvvel a kezemben. Tényleg, kéne egy új regényt is vennem. Esténkén olvasni szoktam elalvás előtt, így nagyon gyorsan végeztem a magyar könyvemmel. Én buta csak egyet hoztam. Persze nem volt sok választásom, mert 20 kilóba nem volt könnyű beleférni.

Összegezve tehát jól vagyok. Újabb és újabb embereket ismerek meg, továbbra is jól érzem magam az Olive Halls lakóival, Tuijával, Dace-val, bár nagyon-nagyon mások vagyunk. Alapvetően a személyiségünk különbözik. Nincs velük semmi baj. Jól megvagyunk, de a saját utamat járom, ami gyakran találkozik az övékkel… de ez közel sem egy közös út…

Szombaton paintballozni megyünk!! ESA szervezésű esemény, kis csapatunk a többi egyetem erasmusos hallgatóival szemben fog harcolni. Legyőzünk mindenkit az tuti!! :D Vagy legalábbis szép zöld foltokat szerzünk! :D

Bizony szerencsém lett!! Nagyon jó napom volt csütörtökön!

Reggel kissé félve és nagyon fáradtan mentem el a Bíróságlátogatásra. Szerda éjjel természetesen Ithaki-party volt, és megint ide jöttek afterpartyzni. Azt hittem megőrülök, mikor hajnal négykor arra ébredtem, hogy Jimmy ordítja az utcán, hogy az Olive Halls-ban, a harmadikon lesz a buli. Bömböltették a zenét, nem bírtam visszaadulni. Nagyon ideges lettem, azon gondolkodtam kimegyek, széthúzom az erősítőt és eldobom az erkélyről, de végül csak telefonáltam. Kb 3 percig ordítottam Jimmyvel a telefonban,hogy mi a fenét képzel magáról, hogy nem elég, hogy itt buliznak annak ellenére, hogy megmondtuk hogy ne jöjjenek ide még ordítozik is. És erre mit kérdezett? 'Mit akarsz, mit csináljak?' - 'húzzatok el innét a ...' Persze nem mentek el, de bezárták az konyhaajtót és lehalkították a zenét. Ezek után persze az idegtől nem bírtam elaludni...

Na és ugye kicsit izgultam is reggel, nem is tudtam kik lesznek ott, hova megyünk pontosan, kit kell keresnem. De azt legalább tudtam honnan indulunk. Szerencsére sok ismerős arc fogadott: a csoporttársaim, Alina (az Erasmus koordinátor - kiderült, hogy fiatalabb mint én, elsőéves a jogon és mégis ilyen felelősségteljes feladatot bíznak rá. Biztos jó ismerősei vannak.) és ott volt pár lány is az egyik óráról, akikkel már egyszer együtt kávéztunk. Hozzájuk csapódtam, nagyon aranyosak, befogadóak. És ott volt egy srác is, akit először csak furcsa szemekkel vizslattam 'én ismerem őt valahonnan…’ elég sok időbe tellet, mire rájöttem hogy ő Harry, a jogász hallgató akivel a második héten beszéltem a Brickyardban. Ő nem felejtett el, egész sokat beszélgettünk a nap folyamán. A kirándulás alapvetően nem volt valami izgalmas - megnéztük hol kezdődik el egy ügy, megmutatták a különböző szakbíróságokat és beültünk egy meghallgatásra. Nagyon elcsodálkoztam azon, hogy bár kábítószerrel való visszaélés és hivatalos személy elleni erőszak volt a vád, a gyanusítottak össze vissza kóricáltak. Se egy bilincs, se egy rendőr mellettük. Egész sokan voltunk, így a tömegben bármikor elmehettek volna. Mikor megkérdeztem a tanáromat erről, azt válaszolta, hogy nagyon igazam van, sokszor le is lépnek a gyanusítottak. És hogy Cipruson a rendőrök sokszor járnak civilben, most is volt mellettük rendőr. (Csak gondolom jól álcázta magát.) Meglátogattuk a Legfelsőbb Bíróság épületét, és a végén meghallgattuk az egyik bíra előadását a ciprusi bírósági rendszerről. Ez az bemutató egész jó volt, és sok fontos információt kaptam, amiket majd a tanulmányban felhasználatok. Az egész kirándulásban leginkább a közösség tetszett. Végre értelmes, normális, de mégis humoros, vicces emberek között lehettem és nem csak unalmasan buliimádó, nagyképű srácok között. Megkaptam a nap végén a 'Law Society' elérhetőségét, szerintem járni fogok a gyűléseikre.

Gyors ebéd után már rohantam is az órámra. Jól éreztem magam a lányok között, beszélgetve, csicseregve. Örülök, hogy ezeken a jogi extra programokon megismerhetek új embereket is, akiknek hasonló az értékrendje mint nekem.

Este én főztem a csütörtöki vacsit. Mustáros csirkét csináltam rizzsel, friss salátával, tartal mártással. Nagyon fincsi volt. A fiúk hoztak fagyit és zselét desszertnek, a lányok pedig összedobtak még egy kis palacsintát is. Hajnal kettőig ettünk, beszélgettünk. Jó kis este volt, bár nem valami egészséges egyszerre ilyen sokat enni. Ma egyész nap tele voltam, gondolni sem bírok az evésre, csak iszok folyamatosan.

Suli után kicsit még tanultam, kiültünk a tetőre a csajokkal egy kicsit, hogy átmelegítsen a napocska. Aztán visszamentem a suliba netezni, mert csak ott használható a skype. Gyorsan elszaladt a nap, mégis fáradt vagyok. A hétvégét Limassolban töltjük. Körbenézünk, lesz egy táncelőadás amit Tuija meg akar nézni, este bulizunk és másnap jó kis reggeli és séta után jövünk haza. Már nagyon vágyódom a tengerhez. Bár még nem lehet fürdeni, de semmihez sem lehet hasonlítani a tengerparti sétát, azt az érzést, mikor elragad a tenger végtelensége… Olyankor érzem csak igazán mennyire szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, hogy egy ilyen gyönyörű országban tanulhatok. Sajnos Nicosia vadsága és személytelensége néha kicsit elrontja ezt a képet. Amikor lelassul az élet, tanulni kell és beáll a mókuskerék könnyen elfeledi az ember, hogy milyen különleges helyzetben van. Örülök, hogy jön a jó idő, az igazi meleg és végre többet kirándulunk majd. Jó, eddig is mentünk , nem panaszkodok, de többnyire nem a tengerhez.

Mostanság sokat kell hajtanom. Sok a tanulnivaló és elkezdtem szervezni a hivatalos kapcsolataimat is. Nagyon oda kell figyelnem, jönnek a ’zh’- k, ügyesen össze kell szerveznem mindent. De valahogy sokkal jobban érzem magam, ha van egy kis nyomás rajtam. Sokkal többre vagyok képes, ha sok a tennivalóm, mintha csak ímmel-ámmal van kötelezettségem.

Szerda:

Megkezdődött a tanulásos időszak, meg is látszik, ritkábban írok.

A múlt heti borongós, esős idő szerencsére véget ért, és végre minden nap verőfényes napsütésre ébredek. Reggelente kocogok, délután suli, tanulás és konditerem. Szinte minden napom így nézett ki a héten. A nemzetközi jog néha kiakaszt egy kicsit. Olyan dolgokat kért erre a hétre is a tanárnő, amit hiába kerestem a neten, a könyvtárban semmi. Próbáltam ügyesen megoldani a házit, de sajnos tényleg el kell olvasnom egy csomó EU jogi szerződést angolul, hogy válaszolni tudjak. Ami nem éppen könnyű. Ma is órákig ültem a könyvtárban, a kutatás része még tetszene is, de ez a sok szerződés nagyon száraz. És lassan jönnek a 'Felező Vizsgák'. Gyakorlatilag zh időszak, minden tárgyból, az eddigi anyagból. Nagyon kíváncsi vagyok a nemzetközi jogra mit talál ki a tanárnő. Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz könnyű.

Még a múlt héten kaptam egy telefonszámot, hogy hívjam fel, ha érdeklődök az egyetem 'jogász közössége' iránt. Nem siettem el a telefonálást, nem voltam egészen biztos a dologban, de végülis jól jönnek a kapcsolatok, így ma felhívtam őket. A közösség vezetőjével beszéltem, aki egyből meghívott a holnapi bíróság-látogatásra. Még nem tudom, hogy szerencsém volt-e az időzítéssel, ez az egyetlen ilyen kirándulás az évben, biztos érdekes lesz, de félek a bíróság nyelve a görög. Annak nem sok értelme lenne, hogy megnézzem az épületet és egy kukkot sem értsek az egészből. De legalább beszélek velük reggel személyesen, el tudják mondani mi is ez a szervezet pontosan, mit csinálnak, és meglátom van e értelme az én szemszögemből.

Több napja esik az eső. Egész csütörtökön és pénteken zuhogott, "mintha dézsából öntenék". Szörnyű volt. Még az erkélyre sem dugtam ki az orrom és a bezártság nagyon elrontotta a kedvem. De legalább tanultam.

Nevetséges volt a helyzet a városban. Itt nincsenek esőelvezető csatornák, így a víz megállt az utakon, méteres hullámokat csaptak az autók és egy árva lélek sem ment gyalog. Nekem még esernyőm sincs, így esélyem sem volt kimenni. Szinte minden épület beázik. Sorban írták az ismerősök Facebookon, hogy lassan medence lesz a szobájukból. De még a suliban is csöpögött a víz a legnagyobb előadókban is. Nem mindennapos dolog itt az eső, az biztos.

Szombat reggel verőfényes napsütésre ébredtünk, de sajnos délutánra elromlott az idő és ma megint esik. Annyira lehangoló, hogy sehova sem tudunk menni. Péntek este persze volt egy kis mocorgás, de semmi érdekes nem történt (velem). Aztán tegnap este, nagyon bennem volt a bugi, menni akartam bulizni, de sajnos csak én egyedül. Amir írta, hogy ők mennek (ő dolgozik, de ott lesznek a srácok, ha gondolom) de egyedül nem akartam menni. Így inkább aludtam egy jót. Az álláskereső misszióm befagyott. Ha megyünk bulizni majd utánakérdezek még, pincérnőnek elmehettem volna, de az nem érné meg. Az utazás teljesen eviszi a hasznot.

Ma tanulni fogok. Egyrészt muszáj, másrészt ilyen időben nem is tudok mást csinálni.

Ezen a héten végre újra aktív vagyok. Előző héten kicsit kedvetlennek, erőtlennek éreztem magam, szerintem a kávé hiánya okozta a levertséget, de már jobb.

Kedden lementünk a belvárosba, vettünk pár ruhát és beültünk ebédelni egy kis étterembe. Kellemes délután volt. Találtunk egy pár 'európai' boltot, kifejezetten jó árakkal :) végre nyugodt szívvel vásárolhattam. Persze az, hogy 'nyugodt szívvel', az nem egészen igaz. Tegnap sikerült beszélnem a suli állásközvetítőjével, kitöltöttem a jelentkezési lapot, ha lesz valami, aminek megfelelek, hívnak, és megadta hol böngésszem a hirdetéseket. De arra is felkészített, hogy nagyon nehéz lesz ilyen rövid időre, görög nyelvtudás nélkül, olyan állást találni, ami meg is éri a fáradozást. Tetszett egy hirdetés, ahol gyerekekre kell vigyázni, még előzetes tapasztalatom is lenne, de görög nélkül ez sem megy. Na meg az utazás elviszi a hasznot. Este kéne dolgozni, ami azt jelenti hogy taxival kell menni, ami pedig drága, így nem éri meg. Hétvégente programok vannak, azokból nem akarok kimaradni. Be kéne jutni valami klubba, pultosnak. Majd megkérdezem Amirt, nincs-e valami kapcsolata - de a Nuovoba nem szívesen mennék, csak ha nincs más. De ott van a magyar lány is, őt is megkérdezem. Mostanság ez foglalkoztat a legtöbbet, de sajnos kicsik az esélyeim.

Eddig még nem töltöttem fel képet az 'új' szobánkról. Harmadik hete lakunk itt, már egészen megszoktam. Enyém a jobb oldali ágy - bár a képek miatt egyértelmű. :)

Tuijával még mindig jól kijövök, bár előző héten nagyon beteg volt és kedvetlen. Egy árva szót sem szólt magától és ezt nem tudtam mire vélni. Mindig azt hiszem valami baja van, valami bántja, pedig csak finn. Mindig elmagyarázzák nekem, hogy nem kell megijedni, nincs baj, csak ők nem beszélnek, ha nincs valami fontos mondanivalójuk. Én pedig csacsogok, beszélgetek ha van körülöttem valaki. De úgy érzem itt meg fogok tanulni hallgatni is.

Minden reggel készültem rá, hogy felkelek időben, elmegyek futni, talán reggel még nem olyan nagy a smog, de egyszerűen nem ment. Nem bírok kikelni az ágyból. Nagyon könnyen hozzászoktam a lusti reggelekhez. Sokkal jobb lenne, ha reggelente lennének az óráim, délután tanulhatnék, több időm lenne, mint így.

Az a hír járja, hogy Budapestre szervezik a külföldi utat ebben a félévben. Na szép. Eddig Máltára mentek, Egyiptomba, Jordániába, miért pont most kell Magyarországot választani?? Úgy tűnik állandó áradozásom kis Hazánkról meghozza a gyümölcsét. Megint spórolok ezzel egy kis pénzt, mert nem hiszem hogy én fizetni fogok azért hogy hazamenjek, megnézzem kis városunkat és visszajöjjek. Persze buli lenne megmutatni ezeknek az embereknek honnan is származom, elmenni együtt valahova, találkozni a barátokkal, családdal, de szívesebben költöm a pénzt Ciprus megismerésére... Majd meglátjuk, ez még csak egy kósza pletyka volt.

Vasárnap este lefekvés előtt szépen megírtam a következő bejegyzést, csatoltam hozzá képeket, már majdnem készen voltam, mikor megszakadt a net és minden elszállt... 'kicsit' mérges lettem, lezártam a laptopot és aludtam!
Mindig van valami gond az Olive Halls-szal, de komolyan, ez már nevetséges.

De nem panaszkodok, mert jó a társaság és így legalább biztos hogy sosem fogunk unatkozni.
Szóval inkább mesélek... a hétvégém csendesen, pihenéssel telt.
Pénteken találkoztam magyarokkal!! A másik egyetemen tanul 2 magyar lány, az egyik bartenderként dolgozik a klubban, ahova mentünk. Az első élő magyar szó 4 hete! Aranyos volt, a beszélgetés viszont fura. Ugráltunk a két nyelv között, mert ha valami indulatot fejeztünk ki (pl: igen, igen, így van!) az mindig angolul jött, és csak pár pillanat múlva eszmélt az ember, hogy miért nem magyarul beszélünk? Erős angol akcentusa volt, ami végülis nem csoda, mert már gimnázium óta mindent angolul tanul - jó neki. Az este folyamán a lányok találtak nekem még 3 magyar srácot is, na ők furák, elég elvont arcok, de nagyon örültek nekem. Jó kis este volt, bár hiányozott a társaság másik fele. Sokan a Nuovo-ba mentek, de Dace nem akart oda menni -szerintem Jenia miatt- így nem erőltettük. Amir nagyon csalódott volt,mert ő volt a buli főszervezője, de így legalább nyugottan bulizhattam. Ha velük megyünk biztos ő lett volna megint a 'kísérőm', így szabadabb voltam. A buli előtt még elmentünk a suli éttermében szervezett előbuuliba. Ez a kép ott készült rólam és Jeniskáról - őt Amir, Jenia társaságában ismertem meg. Aranyos, közvetlen lány, kedvelem őt.

Miután hazaértünk még sokáig beszélgettünk a finn lányok szobájában, kicsit elnyomott az álom...

Nem kell megijedni, ő csak Elias, kis családunk egyetlen állandó férfi tagja. 4 hónap alatt szerintem meg fog őrülni ennyi csaj között.De ez a kép nagyon aranyos!!

Szombaton csak pihentünk, nem aludtunk túl sokat az éjszaka, így mindenki olyan volt mint valami zombi. Este elmentünk az egyetem filmestjére. Nekem azt senki nem mondta előtte, hogy ez művészest lesz. Egy igazán lassú = vontatott, gondolkodtató film volt.. Hát én nem voltam éppen művészi hangulatban, így a film harmadát átaludtam. Pedig az örök szerelemről szólt, arról hogy mennyire tudják szeretni egymást az emberek még 50 év házasság után is, minden betegség és fájdalom ellenére.

Vasárnap meghívott Amir ebédre, ugyanaz a kis társaság főzött, mint egy hete. Nagyon hangulatos volt, ahogy heten körbeültük az ebédlőasztalt, mint egy igazi vasárnapi ebéden. Tradicionális iráni ételeket főztek, fincsi volt. Ők is egy kis család. Mindenki egyedül van, távol az otthonától, így kialakulnak új kis társaságok, amik nem csak egyszerű barátságok, ez több annál. Az egész életüket megosztják, tényleg mint egy családban. Nekem szencsém van, mert kicsit ők is befogadtak, na meg megvan a társaságom itt, az Olive Hallsban is. Így sosem érzem magam magányosnak. Örülök, hogy Amir megértette, hogy nem akarok semmit tőle. Előzékeny, kedves, de nem kezdeményez, nem próbálkozik, megértette a dolgot. Az egyik srác gitározott, énekelt, angolul és arabul is.. nagyon kellemes hangulatot teremtett. Őrült partyarcok, de kedvelem őket. Vannak értékeik és érdekes személyiségek - jó megismerni ennyire más embereket, más kultúrákat. Ebéd után megnéztünk egy filmet, tényleg jó délután volt.

Ma sokáig aludtam, tetszik hogy reggelente nincs órám. :) Délután megérdeklődöm az álláslehetőségeket. Ha lesz valami jó szerintem elvállalom. A legjobb az lenne, ha elmehetnék bartendernek valahova, szereznék gyakorlatot és otthon is könnyebben felvennének. Amúgy ma tanulni fogok - végre rászántam magam. Ja és egy jó hír - nem iszok kávét már lassan egy hete!!! Hurrá!! Nem mertem előbb írni, mert nem tudtam mennyire leszek erős. :P De úgy tűnik sikerült...

Húúú, ez a karnevál... már csütörtök van, de még mindig nem pihentem ki magam.
De mielőtt részletes mesélésbe kezdenék, itt egy kép életem első igazi karaokee élményéről...

Limassol lenyűgöző volt. Sajnos nem volt időnk megnézni a várost, csak a karneválon voltunk pár órát, de ez a forgatag!! Rengetegen voltak mindenhol, a város legnagyobb utcáján tömve voltak a járdák, az autók helyén pedig sorra vonultak a beöltözött, táncoló éneklő csoportok. Még sosem láttam ekkora beöltözött csoportokat. Egy - egy társaságban 50-60 ember ugyanolyan jelmezben, de még a babakocsiban ülő csöppségek is tökéletesen illettek a képbe. A nagyobb gyerekek közös táncot adtak elő, szüleik utánuk, a legkisebbek pedig a kocsikon. De a kocsik sem "egyszerű" kocsik voltak, hanem hatalmas utánfutók, Vikinghajónak, Aladin világának vagy éppen bikának ábrázolva. És csak jöttek, jöttek a felvonulók - több mint 50. De nem csak ők voltak beöltözve, hanem mindenki! Mindenki parókában, vicces jelmezekben. A férfiak előszeretettel öltöztek nőnek - ezt nem igazán értettem - de sok örült cowboy, maffiózó és a nők között sok sarkcsillag is volt. - Végülis mediterrán országban vagyunk. Az ESA (Erasmus of Cyprus) is szervezett egy csoportot, de mi nem igazán tudtuk milyen lesz, na meg nem is akartunk költeni hülyeségre, így csak néztük a forgatagot. Csak az nem tetszett, hogy a rengeteg autó miatt a buszozás tovább tartott mint az az idő, amit a karneválon töltöttünk.

Este karneválparty az Ithakiban... Jó kis partyhangulatban érkeztünk meg, még nem voltak sokan, karneváli hangulat volt, pörgős latinos zenék, lufik, jelmezesek. Bár nincs túl sok hely táncolni, mi megoldottuk a dolgot. Bevallom férfiasan megittunk egy - két koktélt, de csak hogy leigyuk a belépő árát :P Egy kis idő elteltével mindenki "meglepően" közvetlen lett, a finnek pl elkezdtek ölelkezni, ami alapvetően egyáltalán nem jellemző rájuk. Megjöttek az amerikaiak és Jenia haverjai is. Nagyon könnyű ismerkedni és persze hogy egy rosszfiú hajtott rám - mintha vonzanám őket. Egész jól nézett ki a srác, bár tipikusan arab. Iránból származik, 25 éves, 10 éve él Cipruson és az egyetemen a nemzetközi hallgatók csoportjának vezetője, MA képzésben marketinget tanul. Megfogott a magabiztos megjelenése, de az nagyon fura, hogy olyan itt mint valami kisfőnök. Elfogyott az asztalunkról az üres pohár, szólt az egyik haverjának hogy hozzon, és az ugrott. Bármit kitalált, kiadta a parancsot és valamelyik srác ugrott, hogy megcsinálja. Kicsit olyan, mintha nem is a haverjai, hanem a beosztottjai lennének. Érdekelt ez a helyzet. Kérdezgettem őt, de nem nagyon akart válaszolni a  kényesebb kérdésekre... Az viszont nagyon tetszett, hogy egyátalán nem volt tolakodó, csak táncoltunk és bár ittas volt, nem akarta rámvetni magát. Illedelmes volt, ami manapság kész csoda.

Az este felénél váratlan fordulatok történtek- Dace nem érezte magát valami jól, elmentem vele sétálni. Teljesen ki volt akadva Jenia miatt. Nem is gondoltam, hogy alakult valami köztük, de ez a valami most véget ért és ez nagyon felzaklatta őt. Szóval sétáltunk egy kicsit, haza akart menni és Tuija vele ment. Sok új embert ismertem meg, az egyik csajnak 2 évig magyar barátja volt, folyton Édesemnek szólított, nagyon aranyos volt. Én az emlegetett sráccal buliztam tovább - Amir - aztán 3 körül ők vittek át minket Jeniával az afterpartyba. A többi finn taxival jött, és láss csodát nem a mi kolinkba szervezték az afterpartyt!! Mondtunk Jeniának hogy panaszkodott Harris és ezért a srácok lakásába mentünk, innen kb 2 percre. Meglepődtem, mert eddig úgy éreztük őket nem érdekli, hogy mit gondolunk, az hogy mi nem szeretnénk itt partykat, de mégis. Beszéltem erről Amirral is, úgy éreztem ő a központi ember, akinek ezt mondani kell, így legalább egy gonddal kevesebb az Olive Halls-szal kapcsolatban. Az afterparty nagyon sokáig tarott, reggel 9-re értem haza... az egész napomat a pihenés tette ki, csak aludtam, hajat mostam és ettem. Dél körül hívott Amir, hogy éhes vagyok -e. Őszintén szólva kíváncsi vagyok erre a srácra. Na meg az egész este együtt buliztunk, úgy kezelt mint a barátnőjét, így gondoltam jobb tisztázni a dolgot. Felvett kocsival (3 percre lakik innen, de mindenhova kocsival jár) főzőcske volt a lakásában. 7en voltunk, Jenia a előző esti csajok, srácok. Fincsi ebéd után beszélgettünk, Aktivitizünk, Felelsz vagy mersz - t játszottunk, jó hangulat volt. Amir viselkedése pártatlan volt - még szerencse - de érezni lehetett a levegőben, hogy a barátnőjének tekintenek. Amikor tudtunk beszélni kettesben rátért a témára. Előző este még ő is azt mondta, hogy nem akar barátnőt, de úgy tűnik megváltozott a helyzet. Én viszont nem úgy gondoltam az estét, így megmondtam, hogy én nem akarok semmi komolyat tőle. Csak barátkozni. Bírom őt, de annyira nem, hogy feladjam a független, ismerkedős Jokerkártyámat - talán ha egy igazi 'félisten' lenne, de nem az. Ráadásul persze a viselkedése sem tetszik, túl parancsoló, szerintem kissé agresszív és 'bad boy'. Ismerősnek viszont jó, jófej és érdekes személyiség. Azt hittem csodálkozni fog rajta, hogy a Rendőrtisztire járok, de nem. Általában a tipikus rosszfiúknak nagyon nem tetszik a dolog, de ő természetesnek vette és elismerő volt a választássommal kapcsolatban. (Az állami pálya mindig biztos, és ha eljut valaki magasabb körökbe szép fizetések is vannak - én csak bólogattam, valahogy így képzelem én is). Kezdem úgy érezni, hogy ebben az országban mindenki megszeg minden szabályt, márcsak a virtus miatt is, nem akarnak betartani semmit, ez viszont természetes nekik. Nem tartják őrültnek aki a rendvédelmi vagy államigazgatási pályát válaszja - na, ez meg nekem fura.

Kedden egész nap a nemzetközi jog prezentációra készültem. Akkor sem végeztem volna, ha egész héten tanulok rá, de így, egy nap alatt lehetetlen volt mindent elolvasni. Nem birtam rávenni magam, hogy előbb elkezdjek tanulni, de azért egész jól sikerült. Amikor kint álltam a sok ember előtt, és nem voltam biztos abban, hogy fogalmazzam meg a mondanivalóm megfogadtam, hogy ez volt az utolsó óra amire így készültem fel. Szerda este sokan mentek megint az Ithakiba, engem nem lehet kimozdítani az ágyamból mióta visszaértünk a kondiból... nagyon fáradt voltam...
A gym egész jó hely ismerkedni. Beszélgettem egy újabb sráccal. :) De nem kell egyből pasizásra gondolni, kb egy fejjel alacsonyabb mint én. Limassolból származik, kérdezte este megyünk-e az Ithakiba. Eddig úgy volt, hogy oda igazi ciprióta még véletlenül sem megy, de úgy tűnik ez nem egészen igaz. Azt mondta sokkal jobban szereti a nemzetközi helyeket, mint az igazi ciprióta bárokat, mert ott mindenki ismer mindenki, csak állnak, iszogatnak, a külföldi hallgatók között viszont mindig fergeteges a hangulat. Na, ezt tanusíthatom. Pár hete járt Budapesten, panaszkodott, hogy jól átverték őket 1-2 helyen, 400-500 Eurós számlákat hoztak ki nekik, és hogy a taxisok is mindig csaltak. Hát erre mit mondhattam volna? Igen, külföldiként Budapesten nagyon figyelmesnek kell lenni. Kérdezte, hogy de mi van a Rendőrséggel? Hogy lehet ezt megengedni? Hát... dolgozunk az ügyön, de a sötét oldalnak mindig nagyobb a pézügyi alapja mint a kéknek és így kissé szélmalom harc... de megnyugtattam őt, hogy Magyarországon nagyon jó a rendvédelem - és hogy miért?  - tettem fel neki mosolyogva a kérdést - mert én a Rendőrtisztin tanulok! :P

Ma kondi és szeminárium, este viszont főzőcskézünk az afrikai srácokkal. Most Tuija főz és ők csinálják a desszertet, fincsi lesz!! Az előző héten jól sikerült a vacsi - kicsit úgy nézek ki ezen a képen mint egy hajléktalan, de ez van, hidegben bebugyolálja magát az ember...

A tegnap esti karaokee party nagyon jól sikerült. 11 körül mentünk le a Brickyard-ba, jött a többi Erasmus-os is a másik koliból, így egész sokan voltunk. A hely nem túl nagy, inkább sörözőnek mondanám mint klubbank, de nagyon hangulatos. Tele van asztalokkal, székekkel, csak egy kis tér van táncolni - na meg énekelni. Nagyon közel van, 2 perc séta és sok külföldi jár oda. Katonák, diákok, amerikaiak, ismerős arcok a suliból, jól éreztem magam köztük. Az afrikai srácok - Ushe és Rodney - folyamatosan billiárdoztak, néha mi is beszálltunk, de csak nehezítésként. :) Ittam egy koktélt, de nem ízlett - a mixer túl sok szirupot tett bele, így túl édes volt. Volt aki viszont nem állt meg pohárnál... pár óra elteltével az éneklés ötlete is szóba jött. Mitch, az amerikai srác egész este győzködött, hogy énekeljek vele, de a 10-es énekórák szörnyű emlékeire hivatkozva visszautasítottam. Neeem, én nem állnék ki énekelni ennyi ember elé, még ha nem is ismernek, akkor sem! Na meg kettesben vele, még félreértené a dolgot. Amúgy nem rossz pasi, magas, deltás, szőkés, csak amerikai... kedves, de nagyon érezni a viselkedésén és a megnyilvánulásain az amerikai mentalitást. Nehéz ezt megfogalmazni, de nekem mindig erőltetettnek tűnik a stílusa. A lányokkal viszont bevállaltam az éneklést is, márcsak a buli kedvéért. A választáskor még jó ötletnek tűnt a Backstreet Boys- As long as you love me, de rá kellett döbbennünk hogy nem ismerjük túlságosan a számot. Össze-vissza énekeltünk (4-en), közel sem a szöveget, de jót nevettünk magunkon. Egész éjjel táncoltunk, hülyéskedtünk. Sajnos a katonák nem magyarok voltak, pedig füleltem, hátha, de nem. Olyan szívesen találkoznék már egy igazi magyarral, csak hogy beszélgessünk, hogy magyarul beszélhessek - a telefonban nem ugyanaz. Sosem gondoltam volna hogy ennyire tud hiányozni az élő magyar szó. Kb 4-kor jöttünk haza, útközben még benéztünk a Zorpas-ba, ez egy éjjel-nappali pékség - nagyon fincsi!! És szerencsére csak a péktermékek drágábbak mint a többi boltban, mert azokat helyben, kézzel készítik. Vettem tejet, hogy reggel fincsi kávéval indíthassam a napot, na meg vettünk a kóstolóból is :) Az egyik csajnak eszébe jutott, hogy most twisterezni kéne, de mivel az ugye lehetetlen nekilátott fát ölegetni - percekig kézzel, lábbal ölelve lógott a fán, mint valami kis maki... majd bep'tem a nevetéstől. A koliban afterparty várt minket - sokan a Nuovo-ba mentek bulizni és persze Jimmyék megint idecsődítették az ismerőseiket. Kezd már nagyon elegem lenni belőlük, de szerintem valami nincs rendben körülöttük. Túl sok a gyanús alak, az elhallgatott részlet a munkájuk és a kapcsolataik terén. És ezt nem csak a nemlétező zsaruszimatom súgja. Amúgy sokszor rendőrnek hívnak a többiek :( Közel járnak az igazsághoz, és tudom hogy nekik semmit sem mond a vámos és rendőr közötti különbség, de ez elvi kérdés! :)

Ma 2kor ébrettem fel, nem ittam alkoholt az éjszaka, így nem ébredtem fel korábban, aludtam 8 órát mint rendesen. Sokkolt a látvány mikor ránéztem az órára. Elmentünk a boltba, mert holnap és hétfőn minden zárva lesz a karnevál, ünnep miatt. Holnap Limassol!! Nem öltözünk be, csak nézőnek megyünk, de kíváncsi vagyok tényleg olyan őrületes lesz-e mint amennyire készülnek rá itt az emberek. Egész héten jelmezben voltak az eladók az üzletben és mindehol maszkokat árulnak. Az ESA (Erasmusosok tárasasága) is szervezett buszt az eseményre, de mi a sulival megyünk, ott úgyis találkozunk velük. :D

Ez egy pörgős nap volt... tetszett.

Reggel kondival kezdtem 10-től délig. A segítő srác jó kis programot mutatott, ráadásul meleg is volt, úgy éreztem meggyulladok. 10 perc stepping bemelegítésnek, kar és háterősítő gyakorlatok, 20 perc futás és nyújtás. Kellett is a kalóriaégetés mert tegnap megint sütinapot tartottam. Újabb ciprusi sós finomságot próbáltam ki, de ez most nem volt annyira finom. Túl száraz volt... 20 pecem volt zuhanyozni, átöltözni és odaérni időben az órámra, sikerült is volna a dolog, de a liftben elkezdtem beszélgetni az egyik professzorral, Magyarországon tanított az ICU-n 2 évig. Nagyon érdeklődő volt, így egy kicsit elkéstem az órámról, de csak kb 2 percet, ami még az érkezési zónába esik. :) A hivatalos levélírás megint nem kötött le különösebben, már alig vártam hogy leteljen az a másfél óra. Nagyon éhes is voltam, így a félórás szünetben haraptam valamit a büfében. Kiültem a teraszra és meglepetésemre csatlakozott hozzám a professzor, akivel előző szünetben találkoztam. Jót beszélgettünk. Alapvetően német, de már 20 éve külföldön él. Sok olyan emberrel találkozok itt, akik már évek óta távol vannak a hazájuktól. Menthetetlen világjárók, érdekes élettörténettel. Otthon olyan érzése van az embernek, hogy nagyon nehéz útra kelni, elhagyni kis országunkat és valahol külföldön munkát vállalni, pedig csak elhatározás kérdése az egész. Ha a nyelvtudással nincs különösebb gond nyitva áll az egész világ.

2től az Erasmus találkozón egész hosszú előadást hallgattunk végig Ciprus történelméről és a mostani politikai helyzetről. Kicsit uncsi volt, de végülis hasznos is, mert fel tudom majd használni a hallottakat a büjogos tanulmányomban. Na és ne feledkezzünk meg az ingyen kajáról!! Fincsi sütikék voltak megint. :) A délutánt mindenki a mi kolinkban töltötte - úgy értem átjöttek kávézni a másik eraszmus-koliból is, végre bulin kívül is tudtunk beszélgetni. Úgy tervezzük este karaoke-zni megyünk a többi suli eraszmusos hallgatóival! Új arcok, jó hangulat, sok örült egy helyen.... :D

Úgy elszaladt felettem ez a pár nap, hogy szinte észre sem vettem.

A kirándulás után szükségem volt egy kis pihenőre. Hétfőn nincs órám, így sokáig aludhattam, volt időm főzőcslézni is. El kellett volna mennem pár helyre, de olyan fáradt, nyomott hangulatom volt, hogy mindent mellőztem. Egész nap esett az eső, szürkeség volt és hideg, így nem volt kedvem kimozdulni. Este erőt vettem magamon, gondoltam egy kis mozgás túllendít a rossz közérzeten, így elmentem a Hip-Hop órára. Na, tévedtem, egyátalán nem segített rajtam, sőt rájöttem hogy belőlem hiányzik a 'miva Haver?' életérzés. Nem mondanám hogy szörnyű voltam, de nem ment a dolog. Szerintem az alapvető probléma ott volt, hogy nagyon gyorsan haladt a tanár. A csoport nagy része táncot tanul a suliban, többen Tuija balettórájára járnak, így én a kis 0 km-emmel nem tudtam nagyot villantani. Nekik persze nem volt gyors, így én sem szóltam semmit, de már alig vártam hogy leteljen az az egy óra. Soha többet nem megyek oda!! Ráadásul nem egy 'hp' volt a csoportban, az egyik eltorzított, magas hangon nyávogott, a másik meg úgy rázta magát, hogy majd szétesett. Na ez nem az én terepem.

Tegnap végre bejelentkeztem a könyvtárba és a tankönyveimet is megvettem. Az otthoni árakhoz képest nagyon drágák voltak, de csak azokat vettem meg, amik nagyon fontosak. Voltam kondiban is, nagyon jó volt átmozgatni magam és sokat nyújtottam is. Sajnos a lábam még mindig fáj, nem tudom mi történhetett vele, de már nagyon rég óta húzódik a dolog. Úgy tűnik a pihentetés, kencézés nem segített, így most nyújtom és kencézem. Csak azért fáj :/ Este elővettem a friss, ropogós, vadonatúj könyvemet, és kapaszkodjatok meg: tanultam. Nagyon nehezen vettem rá magam, mert olyan érzésem van az új helyen, új országban, mintha nyaralnék, de sajnos nem. Lefordítottam a papírokat amiket kiadott a nemzetközi jog tanárnő, rákerestem a részletekre angolul és magyarul is, kb 3 órán át tartott a dolog és még a könyvet el sem olvastam... jajj. Tényleg nagyon nehéz ez a tárgy. Félidőben megnéztem milyen tárgyat vehetnék fel helyette, de nincs választási lehetőségem. Nem mehetek úgy haza, hogy megtanultam hivatalos levelet írni, meg pl a pilates alapjait. Azért vagyok itt hogy tanuljak valami hasznosat is, amit tényleg tudok majd használni, így folytattam a tanulást.

Reggel nagyon féltem a nemzetközi jogtól, nem is igazi félelem volt ez, hanem egy kis szorongás, hogy mi lesz ha nem megy? Mi lesz ha nem tudom felvenni a ritmust? De meglepetésemre szinte mindent értettem az órából. Sokkal jobb volt mint az első órán, megnyugodtam. De persze ez nem azt jelenti, hogy bármivel is kevesebbet kellene foglalkoznom ezzel a tárggyal, mint ahogy azt eredetileg gondoltam, sőt. Következő héten prezentálnunk kell egy-egy meghatározott nemzetközi kereskedelmi jogi ügyet és az arról írt cikkeket. Én az Eu 'banánrezsim problémáját' kaptam. Tudom, ez most nem sokat mond, de ha nem baj nem fejtem ki pontosan. A lényeg, hogy azon túl, hogy utána kell néznem egy csomó dolognak, kaptam egy hatalmas könyvet is a tanárnőtől, hogy azt olvassam át, abban találom az ügyhöz kapcsolódó jogi hátteret. El sem merem képzelni mekkora lehet a másik könyv amit kijelölt még mellé - az csak a könyvtárban van. Szóval a szabadidőmet a könyvtárban fogom tölteni. Ráadásul angolul kell prezentálnom egy csomó új kifejezéssel megtűzdelve. A prezentálástól nem félek, csak azért szakmai angolt? Ha ezen az órán nem fog fejlődni a nyelvtudásom, akkor sehol. De szerencsére a tanárnő nagyon segítőkész. Mikor ideadta a könyvet váltottunk pár szót, mondta hogy ne féljek, mert főként az otthoni munkán van a hangsúly, így csak tanulnom kell. (Na köszi.) De a lényeg az, hogy megnyugodtam, és belevágok.

Délután még visszamentünk kondizni, beszélgettem a segítő sráccal, összeállítunk egy kis programot nekem, hogy szépen felkészüljek az otthoni kihívásokra. Megmutatja hogyan használjam helyesen a gépeket és hogy melyik gyakorlatok a legjobbak. :D Szóval Anyu, nem kell izgulnod a tesi miatt.

Valaki hiányolta a flörtölős story-kat... mesélek valamit, ami nem éppen flört, de bemutatja miért is hiányoznak ezek a történetek. Ma az ebédlőben kint választottam helyet magamnak, volt egy fél óra szünetem, élveztem a napsütést, a kis ebédemet (amit még tegnap csomagoltam magamnak nagyon ügyesen). :) Ekkor elhaladt mellettem egy ciprióta fiútársaság. Az egyikőjük egy perce szállt ki egy Audiból, úgy néztek rám, mint egy friss husira - persze a lehető legnagyobb önteltséggel. Kb 10m-re ültek le, az Audis srác folyamatosan figyelt. Nem vagyok az a szégyenlős alkat, de még ilyen messziről is zavarba tudott hozni. Úgy ültek ott, mint akik a világ urai, sütött róluk, hogy bármit, bármikor megvehetnek és hogy bármit megkapnak amit csak akarnak. Mikor indulnom kellett inkább átvágtam az ebédlőn, csak hogy ne kelljen mellettük elmennem. Nagyon kellemetlen volt, pedig szerintem ő csajozásnak szánta a dolgot. Na ilyen alakokkal van tele a suli, hogyan ismerkedjen így az ember? Sajnos egy kicsit el vannak tévedve ezek a gyerekek, ami az értékrendet illeti. Az Uniós csatlakozás óta egy réteg szépen meggazdagodott, többnyire az ő gyerekeik járnak ebbe a suliba. Mindennapi látvány, hogy egy velem egy-idős gyerek egy kétszeményes sport Mazdából vagy Audiból száll ki. De nagyon kedvelik a hatalmas terepjárókat is. Az csak egy dolog, hogy itt mindenkinek van autója, de miért kell nagyzolni? Ushe, az egyik afrikai srác mondott egy jó hasonlatot: olyanok itt az emberek, mint a gyerekek, akik új játékot kaptak. Ez a játék a pénz, amit még nagyon nem tudnak kezelni. Csak mutogatják a csillogó, fényes, drága cuccaikat és élvezik, hogy megengedhetik maguknak, és azt, hogy van mit mutogatniuk. Rettenetesen beképzeltek, rátartiak. Ezekkel az emberekkel nem szívesen ismerkedik az ember. Persze vannak kedves, normális fiatalok is köztük, nem mindeki ilyen, de a többség szörnyű. Állítólag ez csak Nicosiára jellemző - szerintem erre utalt a taxisofőr is az érkezésemkor, akkor még nem értettem mire mondja, hogy Nicosia egy külön világ.

Én maradok olyan kis optimista, mint mindig, és remélem hogy megismerek majd egy két normális helyit is a suliban. Az első két hét mérlege nem valami jó, eddig hat cipriótával beszélgettem összesen - persze itt nem számoltam a hivatalos dolgokat, csak a barátkozásokat. Mindenki külföldi körülöttem, ami persze nem gond, csak azért furcsállom egy kicsit.

Nouvo - Péntek este: hajmosás, készülődés, partytime!!

Kissé kedvetlenül indultam el ebbe a buliba, pedig minden adott volt: jó társaság, sok ember, koktélok. Az egyetem elől ingyen busz vitt minket a clubba - ez tetszett, de valahogy sántított nekem a helyzet. Lehet, hogy azért volt rossz megérzésem, mert délután beszéltünk az afrikai srácokkal, akik nem tartották sokra a helyet, de reménykedtem.

Maga a hely nagyon igényes, modern, szép volt. Mivel Jenia ott dolgozik, foglalt VIP helyünk volt, korlátlan fogyasztás, de nem ittam sokat. Inkább energiaitalt fogyasztottam, ami talán több mérget tartalmaz mint bármelyik alkoholos itóka. Sokat táncoltunk, jó kis buli volt ebből a szempontból, a légkör viszont nem tetszett. Igazug volt az afrikai srácoknak, hogy nagyon fiatalok járnak oda. Jenia is még csak 17, és gyakorlatilag azért fizetik, hogy minél több embert hozzon a helyre. Nem vagyok álszent, mi is voltunk discoban 14 évesen, de éjfélre otthon kellett lennünk - ez a hely meg éjfélkor nyitott. Összességében jól éreztem magam az erasmus-os csapattal, de nem mondanám hogy nagyon jó buli volt.

Ráadásul itthon is felidegesítettek. Visszaértünk a szállásra és persze afterparty - mint mindig. Ettünk, beszélgettünk, addig nem is volt gond míg meg nem jöttek Jimmy-ék, minősíthetetlen állapotban. Hiába szóltunk nekik nem egyszer, nem kétszer, hogy ne cigizzenek bent, ezek nem hallgattak senkire. Tudom, hogy ők itt laktak nagyon sokáig, hozzá vannak szokva, hogy azt csinálnak amit akarnak, de most mi lakunk itt! Ha akik itt laknak ki tudnak menni az erkélyre dohányozni, akkor ők miért nem? Miután 3szor szépen megkértem őket és semmi eredménye nem volt, nagyon mérges lettem és inkább bejöttem a szobába mielőtt veszekedni kezdtem volna. Lesznek még gondok az ő önkényes buliszervezéseivel, azzal, hogy számunkra idegeneket hoznak ide, disznóólat hagynak maguk után a közös helységekben, mi meg takaríthatunk utánuk - nem éppen az a fajta ember vagyok aki sokáig tűri ezt.... szerintem nem leszünk jóban. Először vicces volt a stílusa - és ha nincs magán kívül normális, értelmes srác, de már sok belőle.

Szombat - Keryneia

Még másnap reggel is éreztem magamban az indulatot, de a fáradtság meghatározóbb volt. Kb 3 óra alvás után, 9kor felkeltünk, 11re terveztük az indulást Keryneia-ba.

Az eredeti terv az volt, hogy a hegyekbe megyünk, végül összekötöttük a hegyi kirándulást és a tengert: a sziget egyik legközelebbi, északi, tengerpati városkájába utaztunk. Őszintén szólva én nem igazán vettem részt a tervezésben, mert bealudtam a többiek mellett az internetes kutatás közben. :P Ők nagyon ügyesen lefoglaltál az autót, a szobát, de ugye ez Ciprus, nem ment minden zökkenőmentesen. Taxival mentünk az autókölcsönzőhöz, ahol azonban nem volt semmi. De szó szerint. Az épület zárva, sehol senki... kezdtünk aggódni, elméletileg már kifizettük a foglalást... A csapat (Tuija, Dace, Noora, Elias és én) nagy része erős macskajajjal küzdött, nem volt kedvük begyalogolni a városközpontba így Eliasszal ketten keltünk útnak. Bementünk az információs központba, ahol telefonon kiderítettük, hogy ez az autókölcsönző már bezárt, és hogy semmilyen foglalás nincs a nevünkre. A cég legközelebbi üzlete Larnaca-ban van és ők nem tudnak semmiről. - Pedig még foglalási kódot is küldtek e-mailben. De talán még szerencsénk is volt így, mert végül jóval olcsóbban megoldottunk mindent. Átsétáltunk a határon a török oldalra, ahonnan végülis magántaxival mentünk Kyrenia-ba. Nem zavarta a taxist hogy 5en vagyunk. Mi lányok bepréseltük magunkak a hátsó ülésre és akár még integethettünk is volna a rendőröknek - akik az egyik lámpánál pont mellettünk álltak meg - nem foglalkoztak velünk. Még csak két órája hagytuk el a kolit, de már napoknak tűnt. Amíg vártunk a többiekre találtam magamnak csini napszemcsit :) visszatért a szerencsénk!

Kb 40 percet utaztunk a taxival - minden porcikánk elzsibbadt, fáradtak voltunk és nyűgösek, de mikor közeledtünk a hegyekhez minden gondunkat elfeledtük. Lenyűgöző volt, ahogy a sík terep után, mondhatni előzmény nélkül 1000 m magas hegyvonulat tárult elénk. Rácuppantunk az ablaküvegre és csak egyet lehetett hallani: wowww! Gyönyörű vidék! A város a hegyvonulat északi oldalán, rögtön a tengerparton található. Kis romantikus kikötője van, egy hatalmas középkori erődítménnyel. És a hostelünk is itt, a kikötőben volt! Szűkös kis folyosók, régi építésű házacska, de modern berendezés - nagyon szép kis hostel volt, pedig egyátalán nem volt drága. Jó, az ablakok nem a panorámára néztek, de nem is az volt a lényeg.

Délután körbesétáltunk a kikötőben, a tengerparton, este pedig lementünk egy étterembe vacsorázni. Egy csendes, régi kis helyet válsztottunk rögtön a hostel alatt.  A pincér már délután is segített eligazodni, nagyon rá akart beszélni minket hogy az ő éttermüket válasszuk, ugyanakkor kedves volt, nem tolakodó, így mikor felajánlotta, hogy egy üveg borra a ház vendégei vagyunk, elfogadtuk az ajánlatát. Gyér, romantikus világítás, francia sanzonok... nagyon kellemes légköre volt a helynek.Török mezét rendeltünk előételnek, több mint 12 különböző ciprusi török ételből hoztak kóstolót salátával, kenyérrel. Volt közte 3 féle hal, caciki, bab, borsó, cukkini, olivabogyó, krumpli, csípős húspástétom, humusz, sajttekercs, sajtpite... mindegyik más volt, de mindegyik finom! Főfogásnak én halat kértem, a kicsike beterítette az egész tányért, nagyon guszta volt! Sültkrumplival tálalták, amit ugye én nem szeretek, de nem is bírtam volna megenni. Már a meze után úgy éreztem tele vagyok, de nem hagytam cserbe a halacskámat! Anyu nagyon elégedett lett volna ha látja mennyit eszek - szinte minden elfogyott. Desszertnek valami édes szósszal átitatott piskótát hoztak, megkóstoltam, de nekem túl édes volt. Több mint 2 és fél órás kis vacsoránk végén úgy éreztem nem bírok felállni. Sétáltunk egy kicsit, aztán még kártyáztunk éjfélig. Vasárnap reggel a többiek reggeliztek az egyik étteremben, én csak egy chapucchinora vágytam, semmi nem fért volna belém. Délben kellett kijelentkeznünk a szobából, addig felmentünk az erődítménybe.

Még a keresztes lovagok idején épült, hatalmas vár, vastag zömök falakkal, kis ablakokkal és csodálatos kilátással a kikötőre és az öbölre. A belső udvarban pálmafák, egy kis kávézó, lenyűgöző építmény. Sajnáltam, hogy nem maradhattunk még tovább, szépen sütött a nap, meleg volt, csak a füdés hiányzott. Kijelentkezés után még mindeképp fel akartunk menni a várba, ami a hegyekben volt, egészen közel. Elias megállapodott egy taxissal, hogy felvisz minket, megvár, aztán hazavisz Nicosiába. Sajnos így csak 1 óránk volt körbenézni, de így volt a legpraktikusabb.

Ez a vár is a keresztesek idején épült, fénykorában igazi mesebeli vár volt, olyan amilyennek Hamupipőke vagy Hófehérke várát ábrázolják. A taxi kb negyed óra alatt, komoly szerpentinen vitt fel minket - újra elhangzott a mondat: nagyon nagy szerencse hogy nem bérelt autóval jöttünk. Útközben láttunk egy laktanyát is, gyakorlópáyával. A bejáratánál hatalmas, marcona katonát ábrázoló szobor állt - a törökök tényleg nem viccelnek. A hegy különböző ormain is hatalmas katonaszobrok álltak, a legnagyobb a két zászló mellett, mintha azt üzzennék: figyelünk, mindent a kezünkben tartunk. Mindenütt egymás melett áll a török és a fordított színeket használó ciprusi török zászló. Gyakran látni katonákat, kicsinek nem mondható csúzlikkal felszerelve. A két nép ellentétét mindenhol érezni. Még a görög információs irodában, mikor megkérdeztük a hölgyet mit tud mondani a másik oldalon való közlekedésről, nagyon indulatos lett. Ők nem tudnak semmit mondani arrról a részről, de jobb ha nem is megyünk oda, senki sem segíthet nekünk ha bajba kerülünk... Pedig mint túristát ugyanolyan szívesen fogadnak minket mint ezen az oldalaon, sőt még talán kedvesebbek is. Nem érezni sehol azt a gőgöt, túlzott büszkeséget ami a legtöbb ciprusi görögből árad. Előzékenyek, segítőkészek és egyátalán nem akartak minden ok nélkül bántani, vagy elrabolni minket. Azt viszont furcsállottuk, hogy több helyen láttunk az Európai Unió által finanszírozott építkezéseket, befektetéseket. Törökország be akar lépni az Unióba és a felzárkózáshoz nekünk is sok pénzt adtak, de ez egy külön állam. Ha egyetlen országnak sincs diplomáciai kapcsolata velük, akkor hogy kerül ide az Unió pénze? Majd utánanézek, érdekes ez a politikai helyzet.

De visszatérve a várhoz, sajnos csak egy óránk volt szétnézni. Rengeteg lépcsőt másztunk meg mire felértünk a legmagasabb pontra, 732m-re.

Duce folyamatosan fényképezett, egyszerűen nem lehetett betelni a látvánnyal. Már a vár aljából is lenyűgöző volt a tengerpart, a város panorámája, de fentről szinte az egyész északi partot végig lehetett kísérni. Szerncsére kissé felhős volt az ég, így nem volt nagyon meleg - a nyári melegben biztos nem tudtunk volna megmászni ennyi lépcsőt ennyi idő alatt. El sem tudom képzelni hogyan tudták ezt megépíteni a középkorban. Felmenni is elég volt, nemhogy súlyt vinni! Tényleg csodálatos hely! Friss, tiszta levegő, hegyvonulat, tengerpart és gyönyörű víz amíg a szem ellát - úgy éreztük miénk az egész világ!

Nagyon jól éreztem magam a hétvégén, Ciprus egyszerűen csodás. Már alig várom a következő utazást. 14-én az egyetem szervezésében utazunk Limassolba a tavaszi fesztiválra. Tengerpart, őrült karnevál, rengeteg ember... nagyon szerencsésnek érzem magam.

Szóval foytatom, vártuk hogy jöjjenek még hallgatók, és jöttek is. Szép lassan összecsurgott a társaság. Csak két külföldi hallgató van a csoportban rajtam kívül, tetszett hogy érdeklődtek Magyarország iránt. Itt senkit sem sokkol a hír, ha bejelentem: a Police Collage-ban tanulok, természetesnek veszik, hogy normális ember is választ ilyen irányt, nem úgy mint otthon. Kicsit macerás mindig elmagyarázni, hogy nem, én nem rendőr leszek, hanem Pénzügyőr, ami sokban hasonlít, de nem ugyanaz! De ez a tanár könnyen vette a lapot: óra után adjam meg az elérhetőségemet, mert lenne pár üzleti, kereskedelmi ajánlata, már tudja kihez kell fordulni...:D A kedvenc kérdése: Hogy érzed magad?, amire azt a választ várja, hogy Népemre és nemzetemre büszkén! Ez egy tradícionális görög köszöntés, sokat elárul az oktatóról és a görögökről is. Cambridge-ben Phd-zett, és ahhoz képest hogy évekig tanult Anglia egyik legpatinánsabb egyetemén ugyanazzal az akcentussal töri az angolt mint minden görög. Azt hittem volna, hogy ennyi idő alatt elhagyja az ember az akcentusát, kitisztul a kiejtése, de nem. Büszke arra hogy ciprusi, büszke a szülővárosára, Limasszol-ra és nem is felejti el ezt hangsúlyozni - persze humoros formában.

Óra után lementem a kondiba, jól esett megint az edzés és még ismerkedtem is. Az egyik csoportársam is lejött az óráról, ő kezdte a beszélgetést, aranyos volt. Igazi, talpraesett, erős, hangos, temperamentumos görög nő - tetszett a stílusa. Jó volt látni, hogy azért nem olyan merevek az emberek a külföldiekkel szemben, mint ahogy azt először gondoltam. Egyszerűen csak megvan a saját világuk, baráti társaságuk, ahova így hirtelen nehéz bekerülni. És ha belegondolok mi sem foglalkoztunk otthon igazán az erasmuszos hallgatókkal. Mindenkinek kialakul a társasága, éli a kis világát és pont. De én persze szívesen ismerkedek, és nagyon örülök ha valaki kezdeményez felém. Azoknak, akik itt tanulhatnak, bizony nincs gondjuk a pénzzel. Nem akartam hinni a fülemnek, mikor mondták, hogy 8.000 eurot fizetnek évente... több mint 2 millió forint csak egy évért, komoly. Így nem csoda hogy luxszusautókkal van tele a környék... De itt autója mindenkinek van, természetesnek veszik - még tőlem is mindig megkérdezik ha útbaigazítást kérek: ugye van autód? Naná, hogy nincs! Vicces volt, mikor az adaptert vettem és kiakadt a szemem az áron - mondtam, hogy én csak egy szegény diák vagyok, nekem a legolcsóbb megoldásra van szükségem. Erre megkérdezte hol tanulok, és a válaszra: Intercollage, neki gyúlt kétely a szemében. "Oda jár és sokalja ezt az összeget..." De nem kezdtem el magyarázkodni...

Tegnap este felköszöntöttük Dace-t - nagyon örült a vizipipának, egész este szívta. És fincsi volt a süti is. Végülis inkább vettünk egy tortát a cukrászdában, mert sokkal drágább lett volna megvenni minden hozzávalót, és sütöögetni, mint így. Éjfélig beszélgettünk, iszogattunk, én nagyon nem kívántam az alkoholt, csak a vodkából készült finn mentacsodát kóstoltam meg, de az is a fejembe szállt. Sokan mentek bulizni valami klubba, de mi mára tartogattuk magunkat. Sokkal jobb volt beszélgetni. Duce megmutatta a képeit. Azt tudtam, hogy szeret fotózni, de hogy igazi fotós, azt nem gondoltam volna. Nem csak kamura tanulja a reklámszakmát, hanem tényleg van hozzá tehetsége. Gyönyörű, művészi képeket mutatott. Csinál majd rólunk is egy sorozatot. Én nem vagyok az az igazi, pózolós alkat, lefagyok a gép előtt, de ilyen képeken szívesen szerepelnék. Tuija a balettről, a táncról mutatott képeket, érdekes személyiségek. Egyre inkább kezdünk mi hárman egy kisebb társaságot alkotni, a nagy eraszmuszos közösségen belül. Kialakulnak a kis körök: vannak a finnek, az Afrikaiak, a másik házból az olaszok a franciákkal mozognak együtt, meg vannak a 'régebbi diákok'. Persze még mindig van egy-két ember aki nem találta meg a társaságát, de nekem jó érzés, hogy találtam olyanokat, akik nem csak alkoholizálni akarnak állandóan, akik úgy gondolkodnak mint én. Hétvégére kirándulást szervezünk a hegyekbe. Autót bérlünk, és útra kelünk valamerre. Azért nem a tengerhez megyünk, mert még nem tudnánk fürdeni. Sok szép hely van még a szigeten, a partot majd melegben hódítjuk meg!

Déltől van órám, Buisness Communication - szerencsére csak 1,5 óra és utána beszélek Anyuékkal skype-on!!! Már olyan rég láttam őket, nagyon várom!

Nagyon rosszul kezdődött a mai nap. Még reggel minden rendben volt, megreggeliztem, még kávét sem ittam, elindultam adaptert venni és mikor bejelentette a pasi az árát mindentől elment a kedvem. Na neee! 45 euro... Jó, ha úgy vesszük kb ennyire számítottam, de akkor is sokkolt a hír. Ez a kiadás most nagyon kellett... de még nem vettem meg, megvárom mit mond a suli beszerzője, de nem hiszem hogy sokkal jobb ajánlattal fog előállni. Egyre inkább gondolkodom azon, hogy keresek valami melót. Péntek esti pincérkedéssel megkereshetném a heti kajapénzemet és nem fájna ennyit a fejem a kiadások miatt. Utánakérdezek majd a srácoknál. Szóval elkeseredve jöttem vissza a szállásra. Tudom más lányok csokit kapnak elő a fiókból a szomorkásabb napokon, de én natúr joghurtba mártogatott sós rudacskákat ettem, ez valami helyi, tradícionális sós finomság - ja, és ittam egy jó kis tejeskávét. Nem tehetek róla, most nincs itt az ideje az egészséges életmódnak.

Lassan mennem kell a suliba. Kíváncsi vagyok milyen lesz a 3. tárgyam... Legal Skills, állítólag jó és hasznos is egyszerre, pedig ez ritka párosítás. Remélem nem lesz nehéz, mert akkor el kell gondolkodnom azon, hogy változtassak- e a tárgyaimon. Tegnap este mikor lementünk a Brickyardba megismerkedtünk egy amerikai és egy helyi sráccal. Nagyon barátságosak voltak - valójában már találkoztunk Mitch-csel a kondiban, innen indult a beszélgetés. És nem nyomulósan, hanem barátkozósan voltak barátságosak, ami mindhármunknak (Tuija + Dace) nagyon tetszett. A ciprióta srác is jogot tanul és felkészített, hogy ne várjak semmi jót a nemzetközi kereskedelmi jogtól, mert nagyon kemény a tanárom és nehéz lesz... de akkor sem akarom leadni! Elias piláteszre cserélte... :) mindig nevetnem kell ha erre gondolok :P Erről jut eszembe, nem találtam polifoamot. Szokott lenni itt a boltban, de most persze nincs. Ez jellemző, minden sz't lehet kapni, még biciklinyerget is a sminkespult mellett, de amire szükségem lenne, az pont nincs. Majd megoldom valahogy. Vettünk viszont szőnyeget. Szép bordó, feldobja a szobát, bár elég kicsi. Szerintem a célnak pont megfelel.

Az órám után kondi és birthday party!! Dace még nem is sejt semmit a meglepetésből - vizipipát kap és az egyik csaj sütit is süt neki. Jó kis este lesz!!

19:43

A rosszkedvem hamar tovaszállt, csak egy kis mozgás, nevetgélés kellett és újra energikusnak éreztem magam!! :) A 3. tárgyam nagyon jó! Egy fiatal - 29 éves - pasi tartja, aki tényleg vicces, barátságos, közvetlen és olyan légkört termtett az óráján, hogy szívesen fogok menni jövő héten is. Kissé meglepődtem, mikor az érkező ciprióta diákok úgy köszöntötték őt mint egy havert, de az óra végére értettem a dolgot. Ide kb 25-30 embernek kellene járnia, de csak olyan 15-en voltunk. Ráadásul a fél csoport késve érkezett. Nagyon fura nekem, hogy a ciprusiak mindig mindenhonnan elkésnek. Mind a tanárok, mind a hallgatók. Már 5 perccel múlt 3, mikor mondta a tanár, hogy még nem kezdi, csak 10 perc múlva, hátha "beugrik az ablakon" még pár ciprióta... No ez a sz' elvesztette amit írtam... :(  megszakadt a net és elszállt...majd holnap befejezem!

Ez a hét eddig elég mozgalmas volt. Hétfőn csak rohangáltam, természetesen egy egész napomba telt hogy elintézzem a papírokat, de reggel futással kezdtük, így volt energiám.

Tegnap lementünk az óvárosba vásárolni - a török oldalon kezdtük, sokkal olcsóbb mint a görög oldal. Persze szegényebb is, nem olyan rendezettek az utcák mint itt, de megéri átmenni. Nem sok mindent vettem, csak ami nagyon-nagyon kellett, de tényleg! :P még kéne egy csini táska - fehér, mert fehér edzőt találtam, így valami fehér kiegészítő kell, na meg pulcsi. De nem veszek meg mindent egyszerre, tartogatom ezt az örömöt még későbbre. Mert annak viszont nagyon nem örülök, hogy vennem kellett telefont, és tönkrement a gép adaptere is. És akkor még nem is beszéltünk a könyvekről. jajj...

A legelső órám ilyesztő volt. Nemzetközi kereskedelmi jog, amit alapvetően harmadévesek hallgatnak. Ez azt jelenti, hogy ők már hozzá vannak szokva a jogi kifejezésekhez, hogy mindent angolul tanuljanak, de én... nem baj! Sokat kell rá tanulnom, de legalább fejlődök. És érdekes! Csak nehéz. Elias is felvette, de az óra után egyből ment is leadni a tárgyat, azt mondta sokkal nehezebb mint a többi órája és sok lenne neki. Én nem akarom leadni, mert ez az egyetlen tárgy itt, ami tényleg érdekel és szervesen kapcsolódik ahhoz, amivel majd foglalkozni akarok. Szóval megküzdök vele. A tanár egy francia, kissé kimért, határozott, középkorú nő. Kissé hűvös öltözködési stílusa van, de azt is látni, hogy kiforrott egyéniség, tudja hol a helye a világban és mindent kézben tart. A csoport elég kicsi, 15 fő max. Görögül tartanak csak nagy előadásokat, angolul mindig csak kis csoportokban dolgoznak. Ez nagyon jó, mert így nem veszek el a nép között, és személyesebb kapcsolat is kialakul az oktatókkal. A többi hallgatóval nem hiszem hogy bármilyen kapcsolat is kialakulna, nem tűntek barátságosnak, én meg nem erőltetek semmit.

A másik órám, az angol - Buisness Communications - nem éppen érdekes, de hasznos. Ezt így maga az oktató mondta, és sajnos igaza van. Megtanulom hogyan kell szép, profi hivatalos leveleket, dokumentumokat írni angolul. Ez közel sem olyan nehéz. Könnyű a nyelvezete és vicces a tanár. Jó, sokkal inkább a pasi szórakozott stílusán nevetek és nem a viccein, de funny! A tankönyvek nagyon drágák! El sem hittem amikor emlegette, hogy 40 euro, nem túl drága... hát köszi. De szerintem csak a kereskedelmi joghoz veszem meg, mert az nehéz, a többit megoldom. Sajnos nem lehet kikölcsönözni a könyvtárból sem, de ott tanulhatok belőlük. És ha visszaviszem a megvett könyvet a szemeszter végén visszaadják az árát. De azért szükségem lenne arra a pénzre... majd meglátom.

Végre tudtam Ritával beszélni skyp-on. Jó volt hallani a hangját és látni őt egyszerre... Kicsit megsszegtem a "nem iszom több kávét" fogadalmamat, kipróbáltam a Frappét a suliban. Mindenki fél litetes papírpoharakkal járkál, meg kellett kóstolnom! Fincsi volt, bár jobban fog ízleni 30 fokban. Ma kicsit hűvös volt az esőtől, de legalább felfrissült a levegő.

4 körül lementünk a konditerembe Duce-val - nagyon jó volt! Minden nap menni fogok, ha tudok. Csak meg kell szervezni az időbeosztásomat. De nagyon jól esett a rendes bemelegítés, nyújtás, erősítés... egy teljes program. A felügyelő srác megígérte, hogy megmutatja hol van a közelben sportpálya - valami 10 percre az egyetemtől, az innem fél óra kb, de megérné, mert nem akarom tönkretenni a térdeimet az aszfalton. A kondi amúgy kicsi. Kb annyi gép van mint a miénkben, bár több féle, és mindenből csak egy. De tágasabb az elrendezése.

Ez a kép, még az első napokban készült róluk:

Ma Itaki free bar party lesz, de nincs kedvem lerészegedni és holnap lesz Duce szülinapja, azt úgyis komolyan megünnepeljük. Lemegyünk viszont egy közeli klubba, latinos zene, billiárd, koktél..:D

És még néhány kép, hogy irigykedjetek:

Ahoz képest, hogy azt terveztük vasárnap pihenünk mozgalmasra sikerült a nap. Reggel egyedül én keltem fel emberi időben. A többiek dél körül kászálódtak ki az ágyból. Mint kiderült nem csak itt buliztak, hanem elmentek még a Brickyard-ba is. Én nem tudom ők hogy bírják, de nekem két buli is sok volt a héten. Este megnéztünk közösen egy filmet, elköszöntem a bulizóktól és két perc sem kellett az ágyikómban hogy elaludjak.

Szóval miután nagy nehezen felkeltek vasárnap reggel, lementünk az óvárosba. Jó messze van, de a 20C-os melegben kellemes volt sétálni. Őszintén szólva ijesztő egy hely. A buszmegállóban furcsán ázsiai kinézető, nagyon sötétbarna emberek tömkelege… nem tudtam mire vélni a kinézetüket… ezek nem lehetnek Ciprusiak! Vagy eddig nagyon rossz helyre soroltam a cipriótákat… Szűk utcák, rengeteg autó és úgy bámultak ránk mint az ufókra. Komolyan, mint aki még nem látott igazi fehér embert. Kicsit kényelmetlen volt, pedig a barna hajammal, barna szememmel még én nézek ki a leginkább helyinek a csapatból. Az árak sokkal jobbak ott, mint a környékünkön. Hatalmas akciók, szeretni fogom azt a helyet. De mielőtt még vásárolni kezdenék – mert sajnos muszáj pár ruhát vennem :P -  átmegyek a török oldalra. Semeddig sem tart, és állítólag ott minden sokkal olcsóbb. Hazafelé busszal jöttünk, na azt az élményt nem kívánom senkinek. Mint kiderült az a rengeteg „sötét” ember bevándorló. Sri Lankáról származik a legtöbbjük, ők a legolcsóbb munkaerő errefelé. És hogy miért van velük tele a főváros buszállomása? Mert a ciprióták egyszerűen sosem járnak busszal. Nem vicc, soha. Mindenkinek kocsija van és még a közeli boltba sem indulnak el gyalog. Minden az autós közlekedésre szerveződik, a buszt csak a bevándorlók használják, meg az őrült turisták. És valóban nem éri meg vele menni. Jobb esetben fél óránként jár, tele van, és ha 4en megyünk valahova taxival kb ugyanennyire jön ki. Ugyanígy van a távolsági buszokkal. Kb 30 Euróért lehet autót bérelni egy napra, az egy embernek csak 6 Euró, míg ha busszal megyünk a legközelebbi tengerpartra, az oda vissza 14 Euró fejenként. Tegnap beszélgettem egy ciprióta sráccal erről, még azt sem tudta mennyibe kerül a buszjegy.

 Ő barátságos és még pár magyar szót is ismer.Amint mondom hogy magyar vagyok, mindenki előveszi azt az egy-két szót amit ismer.

Este még átköltöztünk az új szobába. Átrendeztük, kitakarítottuk, még veszünk két kissebb szőnyeget és egészen otthonos lesz. Két nagyobb ablaka van mint az előzőnek és közös balkon Ducceval és Irinával. Így sokkal kényelmesebb.

01.02.2010 - délután

Reggel futással és edzéssel indítottuk a napot. És most tudom utálni fogtok, de egy szál pólóban... hallom otthon meg 50 cm hó esett... el sem tudom képzelni :P Remélem olvasod ezt a bejegyzést Anita! Bizony, futottam!! /Fogadni mert volna rá, hogy egyszer sem fogok futni... de muszáj, és ilyen szép időben öröm!/ Dél körül jött egy szerelő, megjavította a lefolyót!! hurrá!! aztán már jöttem is az egyetemre. A regisztrációs procedúra már teljesen kiakasztott. Egész múlt héten rohangáltam és még csak ma végeztem. És ami kissé dühítő, nem is tartott volna sokáig, ha mindenki a helyén van és dolgozik... de szerencsére végeztem. Felvettem az angolt is, így végülis pénteken is van órám, de csak fél 2ig, az nem vészes. Nem akartam este 9ig egyik nap sem itt dekkolni.

Délután még lesz Hip-hop, kíváncsi vagyok rá : ) latin táncot akartam tanulni, az viszont ütközik az egyik órámmal, így maradt az ugra-bugra :)

Jah, és pár kép az egyetemről - itt elég erős a net hogy feltöltsem! :)

30.01.2010. 06:48

 Na ezt nem hiszem el…. Megint nem megy a net. Most csak egyszerűen nem tudok fellépni. És hogy miért nem alszom egy őrült buli után hajnali 7kor? Nem tudom… nem bírok. Jól vagyok, nem ittam csak egy welcome vodkát, semmi bajom, csak aludni nem tudok. Ez van, ha ennyi minden történik túlpörgök :P Vagy lehet hogy túl sok energiaitalt ittam - nem értem.

Délután végre sikerült beszélni Ritával skype-on, fura volt magyarul, teljesen át fogok szokni az angolra. Szóval sokat kell beszélnünk, különben a végén hazamegyek és meg sem tudok majd szólalni!

 A Barbeque party nagyon jó volt. Először csak a mi egyetemünk Erasmus hallgatói voltak ott, többnyire már ismertük egymást. Aztán kb 11kor beállított még 20 ember a European University nemzetközi bandája, hirtelen rengetegen lettünk! Teljesen idegen emberek vettek körül, csak nézelődtem, beszélgettem - nagyon könnyű ismerkedni. Csak odamész valakihez: Szia! Hogy hívnak? Honnan jöttél? Mit tanulsz? – és a következő találkozásnál már olyan mintha ezer éve ismernéd. Az olasz srácok csinálták a kaját: igazi, finom grillezett csirkét, salátával, pitával és zöldséges-sajtos saslikkal… hmm… nagyon fincsi volt!

És hogy megismerjétek a sziget egyik legőrültebb párosát: Jimmy (lengyel-amerikai) és Jenia (orosz srác). Sok őrülttel találkoztam én már otthon, de ennyire partyfüggőkkel még sosem. A két srác gyakorlatilag minden nap bulizni megy – több éve itt élnek, tanulnak, dolgoznak, és szervezik a nemzetközi hallgatók életét. Jimmy eddig itt lakott, az Olive Halls-ban, nemrég költözött ki egy lakásba 2 utcányira innen, Jenia pedig még nincs is 18! Oroszországban csak 11 évfolyam van az érettségiig, így lehet egyetemista – vagy valami ilyesmi. Nagyon bírom őket! Pörögnek ezerrel és bármiben tudnak segíteni. Lehet hogy korai kijelenteni, hogy ők a legőrültebbek. Bár félek még nem láttam eleget…

.Alapvetően mindenki nagyon segítőkész. Az egyetemen több osztály is működik csak azért, hogy a hallgatók különféle problémáiban segítsenek. Az Oktatási Központ öleli fel az oktatókat, ők szervezik a fogadóórákat (mint otthon), van egy osztály csak azért, hogy segítsen a matekkal ’küszködőknek” és hogy segítsenek összeállítani az angol project-eket, ha nem megy. Külön osztály foglalkozik a hallgatók lelki bajaival, a stressz feldolgozásával…, és akkor még a kifejezetten koordinációval foglalkozó Student Affairs – t nem is említettem. (Ők szervezik a sportéletet, a kirándulásokat, a szállást, az új hallgatók útbaigazítását…) Hatalmas a rendszer a miénkhez viszonyítva, és ahhoz képest, hogy milyen „ráérős” életvitelt folytatnak, jól működik.

 A ciprusiak életvitele amúgy nagyon tetszik nekem. Én még egyetlen szép ciprusi nőt sem láttam, de olyan stílusuk van, hogy az mindent feledtet. – Legalábbis az én szememben. Még az idősebbek is modern, divatos, nőies ruhákat viselnek. Rendkívül magabiztosak, büszkék. Alapvetően nem foglalkoznak a külföldi emberekkel, ritkán barátkoznak velünk. Kíváncsi vagyok milyen lesz az órákon, az egyetemen, hogy ott mennyire érezhető ez. De szerintem ott inkább a vendégszeretet fog dominálni. Maximum 5 tárgyat vehetünk fel, nekem 2 is elég lenne, de 3at fogok tanulni. A két jogi tárgyam mellé felveszek valami angolt is. Ingyen fejleszthetem a tudásomat, és ráadásul a joghoz nagyon kell, hogy jól beszéljem a nyelvet. De így sem lesz sok órám.

 Sajnos még nem tudtunk elmenni az óvárosba, vásárolgatni, nézelődni, mert minden nap az egyetemen próbáltuk elintézni a papírokat. Pénteken is 9:00-17:00ig ott voltunk, de még mindig nincs meg minden. Majd hétfőn… De muszáj lesz vennem pár rucit – én butus otthon felejtettem a bőrkabimat, de szerintem valami jó kis pulcsi elég lesz, és edzőcipő is kéne. Itt is van pl Adidas, Bershka, Zara, Mango de szerintem még a miénknél is drágábbak. Majd meglátjuk. Azért persze nem sietem el a költekezést.

 Most éjszaka éreztem először honvágyat. Csak forgolódtam az ágyban, gondolkoztam, olyan mintha már több hónapja itt élnék, annyi minden történt velem. Sokat nézegetem a képeket a gépen… hiányoztok ám!

15:58 - A Burgerkingből sikerült feltöltenem a szöveget. De a jel itt sem elég erős ahhoz, hogy képeket csatoljak hozzá... :/

Nah, szóval már itthonról...

Nagy nehezen sikerült megoldani a net dolgot. Harris munkatempója nem éppen átlagos, de ha a nyakára járunk sikerül megoldani a dolgokat. És a computer központos pasi megadta a számát, ha valami baj van hívjhatjuk őt azonnal, az gyorsabb. Megkaptam a ciprusi telefonszámomat és van is rajta 5 euro lebeszélhetőség. Rengeteg promo anyagot ad a suli - kistáska, naptár, határidőnapló, kulcstartó, toll, stresszlabda!, mappák... erre nem sajnálják a pénzt. Az egyetem is nagyon modern, egyedül ezt a házat nem sorolhatom a modern dolgok közé, de OK.

Egyre jobban összekovácsolódik a csapat. Duce ('dacce'), a litván lány olyan kis mókás, nevetgélős. A finnek először kicsit hűvösnek tűntek, de ők is aranyosak. Szerencse, hogy Tuija, a szobatársam nem olyan hűvös mint a többiek. De persze szerdán, a klubban pár kör pia után a többiek is könnyen felengedtek. Ami azt illet Alias, a finn srác meglepően bizalmas lett, ölelgetett mindenkit, csak táncolt, táncolt - nem is emlékszik túl sok mindenre :P Az a party tényleg sokkoló volt. 'Free bar'... mondanom sem kell, hogy a magyar, de még a finn alkoholárakhoz mérve is leittuk a belépő árát. Sokat beszélgettem egy ciprusi sráccal. 1 évig lakott Magyarországon - rengeteg szó tudott. Néha meglepett, hogy az angol szöveget magyar szavakkal egészítette ki, de még a magyar politikáról is beszélgettünk. Éjjel ők hoztak haza minket Duce-val és Aliassal, szóval megérte a dumcsi - nem kellett taxit fizetnünk. :P Tudom rossz vagyok, de oda kell figyelnem a kiadásokra :P

Na, kipróbáltam a ciprusi kártyát az otthoni telefonomban. Persze nem működik - csak a franciáknak volt hasonló problémájuk, ilyen ez a vodafon. Szóval vennem kell egy egyszerű, de nagyszerű telefont is...

Mára ennyi, megyek készülődni - Barbecue party lesz a másik Erasmus koliban :) tudjátok, még újak vagyunk muszáj ismerkedni :)

Még egy távpussz mára, de csak hogy szép álma legyen mindenkinek: CuuuPppP...

Hello mindenki!

Meg elek, csak nincs net a koliban. Remelem ma megjavitjak es vegre tudok hosszabban meselni. Bocsi az ekezetek miatt, de az egyetem gepein nincsenek ekezetes betuk. Remelem tudjatok olvasni amit irok, mert en nem ertem el a bejegyzeseimet belepes nelkul.... nem tudom mi lehet a gond.

Az elozo 2 nap nagyon jo volt! Az elso ciprusi partym emlekezetesre sikerult! Vilagi volt, bar szerinten a "free bar" nem magyar embernek valo :P Aznap este rengeteg emberrel megismerkedtunk, osszekovacsolodott a banda - nagyon tetszett! Tegnap megjott Tuija, a szobatarsam. Aranyos nagyon, jo lesz vele lakni.

Kaptunk ingyen ciprusi telefonkartyat, azt fogom alapvetoen hasznalni, szoval a telefonomon ritkan leszek elerheto. Irjatok inkabb e-mailt, mindig fenn leszek ha otthon vagyok - na es ha mukodik a net.

Puszika!

Nagyon jól aludtam! Reggel ez a kép fogadott, ahogy felültem az ágyban:

Kezdem kipihenni a repülés fáradalmait. Mikró nélkül egészen hosszadalmas volt megcsinálni a reggeli kávémat, de legalább megtörtem a jeget: elkezdtem főzni! Szerencsére van pár közös tányér, lábas... így nem kell ilyeneket vennem. Elég lesz kifizetni azt a rengeteg dolgot ami a szoba élhetővé tételéhez kell. Muszáj vennem képeket a falra. Arra gondoltam inkább hívatok elő párat. Sajnos otthon hagytam a szobámat díszítő fotókat, viszont azt a párat, amit a csajoktól kaptam kiraktam, meg egy térképet, a vámos naptárt. (Örülök hogy ilyen szép Budapestes naptárt csináltak idén.) Bár tudom, hogy 31-én átköltözök, de addig sem vagyok csupasz falak közt.

Alapvetően drágább itt az élet mint otthon. Persze vannak akciók - 2 bögrét vettem pl 1,15 Euroért - de az ételek, a gyümölcsök, zöldségek drágábbak. Azt hinné az ember, hogy a narancs olcsó, hiszen minden udvarban van 1-2 fa, de nem. 1 Euro alatt csak a legnagyobb akciókor van. Mondták a lányok, hogy ne számolgassunk folyton. Először mindenki csak áll a boltban, számolgat és szörnyülködik, aztán rá kell jönni, hogy enni kell, így próbálod megvenni azt, amelyik árban a legkedvezőbb. És még ki kell tapasztalni. A közelben van egy nagyobb Spar méretű bolt, eddig oda jártunk, de körbe kell nézni nincs-e piac, vagy Tesco szerű bolt a valahol. Végülis még csak ez a harmadik nap.

Tegnap beszéltem egy félig magyar lánnyal. Az egyik néger srác, Usher barátnője. Nem igazán tudott magyarul, mert csak az anyukája magyar, ő tanítgatta, de már 2 éve itt él, tanul, dolgozik, így sokat felejtett. De nagyon aranyos volt, a "jól van Kicsikém, jól van, jól van" nagyon ment neki. Inkább angolul beszélgettünk. Megölelgetett, megpuszilgatott - tényleg aranyos volt.

Megtaláltam hogyan kell képeket feltölteni, szóval nézzétek meg az előző bejegyzéseket is! Ez pl, a török oldarról készült. Nagyon közel van ide a határ, és engem meglepett hogy a hegyre hatalmas török zászlót festettek, ami éjszkánként még világít is - elég elvakult.

Ja, és kedves Lánysas! Örülök, hogy olvasod a blogomat, szívesen venném ha felfednéd kilétedet! - ennyiből sajnos nem tudom...

Puszi-nyuszi! :D

Most értünk vissza a boltból. Gyönyörű az idő! Sehol egy felfő, melegen süt a nap - nagyon jó kedvem van!!! 2kor bemegyünk ez egyetemre és este PARTY! :D

Tegnap nem volt már erőm írni. De talán jobb is, mert túl nagy volt a sokk... mára már tisztábban látom a dolgokat.

A reptérről busszal jöttem át Nicosiába, utána pedig taxival az Egyetemre. Szerencsésen el tudtam intézni mindent. A koordinátor nagyon rendes volt. Megmutatta az egyetem épületét, mondanom sem kell, hogy egy labirintusnak tűnt elsőre. Fura, mert kis, szűk folyosóik vannak.

Szóval miután aláírtam a papírokat elhoztak kocsival a szállásra. Olyan fáradt voltam hogy állva el tudtam volna aludni, de mikor megláttam a szállást leülni sem volt kedvem. 3 órán keresztül takarítottam, mert bár fel volt söpörve a padló, az asztalokon, a szekrényben szörnyű állapotok uralkodtak. Na akkor nagyon el voltam keseredve. Őszintén szólva ennyi pénzért sokkal jobbat vártam. Nincs vele gond különösebben, 1 egyszerű koli, csak lehetne többet takarítani a közös helységeket... Minden szobának külön fürdője van, azok egész jók. Van egy közös nappali és közös konyha. Mi a harmadikon lakunk, a felettünk lévő emelet ugyanígy van berendezve és ennyi az egész. A lenti szintek nem tartoznak a kolihoz.

Takarítás után lementem a boltba, mert arra sem számítottam, hogy nem fűtenek. 14 fokban, akármennyire tavaszias is az idő mi még vastagon fűtenénk otthon. És persze itt is fűtenek mindenhol, csak a koli nem foglalkozik ilyesmivel. Elméletileg a szobákhoz jár hősugárző, de az enyémből "véletlenül" hiányzott.Vettem takarót, kispárnát szóval egész szép kis összeget otthagytam, de ezek nélkül megfagytam volna éjszaka!

Megismerkedtem a lakótársakkal is, nagyon vegyes a társaság. Egész sok Finn van, lettek, dél-afrikaiak, páran Zimbabwe-ből, Kenyából, Spanyolországból... és még csak azokkal találkoztam akik itt laknak. Megbeszéltük hogy este lemegyünk az egyik clubba, de bealudtam mire indultunk volna. Ahhoz képest hogy csak 1 órát aludtam korán felébredtem. 8kor kipattant a szemem, lassan összeszedtem magam, de mivel még 10kor mindenki más aludt nem tudtam megkérdezni hogy juthatok el az Egyetemre. Nyakamba vettem a várost és kicsit megérzés, kicsit a tegnapi emlékek alapjánegész könnyen odataláltam. Megint ügyintézés: panaszkodtam, hogy nem elég erős a net a szobámban, na meg hogy meg lehet fagyni a hidegben, de mindenre csak együttérzően bólogatott Harris. Ő a szálláskoordinátor. Hát igazi görög: "jó, persze elintézem" - aztán meg semmi. Ahogy mesélték, ha gond van ígéri hogy 1 órán belül megoldja! és lesz belől kb 3-4 nap. De ez Ciprus.

Mikor először hallottam a reptéri kávéházban a panaszkodó pincértől, hogy "It's Cyprus." még nem igazán értettem... lassan kezdem átlátni a dolgokat. Mindenre csak legyintenek, nem sietnek el semmilyen munkát. Ezt talán a szerdai pihenő bizonyítja a legjobban. Szerda délután nincsenek nyitva a boltok, különösebb ok nincs - egyszerűen csak pihennek a hét közepén.

Nagyon jó hogy egy héttel a szemeszter kezdete előtt érkeztem. Át kell állni erre a világra, megszokni a helyieket, a pénz kezelését, hogy csak angolt használhatsz... Őszintén megvallom tegnap magányosnak éreztem magam. Sokat segített, hogy tudtam beszélni Anyaékkal, a lányokkal. A mai nap már sokkal jobb volt! Délután 5en elmentünk sétálni, bejártuk a környéket, vettem kaját, vacsiztunk aztán még összeültünk egy filmre. Jó volt így.

A város tele van tipikus görög jegyekkel, egyszintes, kis házak, mély tetővel vagy tető nélkül. Na meg mindenhol narancs és citromfák vannak, rogyásig ehető, lédús gyümölccsel. De tényleg minden udvarban! És mindnek más az íze - kipróbáltunk párat. :P Fura, hogy azt hinné az ember ezek a gyümölcsök csak igazán melegben érnek, pedig nem. Kabátban, átfázva szedtük az érett citromot a fáról. A két lett lány rengeteg infót ad a városról, a helyiekről, mit - hol érdemes stb. Elintéztem, hogy mikor ők hazamennek 31én átköltözhessek az ő szobájukba. Az a szoba jóval kissebb, nem tűnik olyan üresnek, könnyebben felfűthető és jobb a net. Harris nem nagyon akarta megengedni, de addig kérdeztem, hogy biztos nem lehetne megoldani valahogy,  hogy beleegyezett. Félt hogy nagyon elégedetlen vagyok, amiben van is valami :P persze közel sem annyira mint ahogy azt előadtam, de a lényeg hogy belement.

Ha minden igaz a szobatársam 28-án érkezik. Ő egy finn lány, Tuija. Még egy facebook-os bejegyzésemre reagált, megszerveztük hogy egy szobában legyünk. És végre sosem leszek egyedül! Túlságosan is közzösségi ember vagyok, nem bírom sokáig egyedül, főleg ilyen helyzetben. Még jó hogy nem lakásba mentem lakni - nem lenne buli a dolog.

Mára talán ennyi, még terveztük hogy társasjátékozunk. Holnap megírok egy az angol tesztet, az alapján besorolnak egy csoportba. Ha van lehetőségem ingyen fejleszteni a nyelvtudásom, miért ne? És holnap lesz az első Erasmus party is! Valaholva a belvárosba megyünk, az Itaki klubba. Fix áras beugró és annyit iszik az ember, amennyi belefér. Meg kell innom jó pár koktélt, hogy megérje, én szegény...:P

 2010. január 25. Larnaka Airport, Cyprus 03.20

A larnakai reptéren nincs ingyen net… szörnyű! És csak 19 percem maradt amíg le nem merül a gépem. A repülés sima ügy volt. Nagyon jó benyomást tett egy limasszoli család, akik mellettem ültek. Nyugodt vagyok, közel sem érzem magam elveszettnek.

De sajnos ahogy pislogok itt a reptéren: nem tolonganak a félistenek… jó, persze nem is vártam, hogy egyből a reptéren tolongjanak, de egy-egy megörvendeztethetne itt a nagy várakozásban! 

Találtam áramot!! És még van egy órám a busz indulásáig, így írok…

Szóval jó volt a repülés, bár a vicces, kissé kínos dolgok már Ferihegyen elkezdődtek. Check-in: a reptéren dolgozó kedves kollégáknak természetes dolog, hogy mit, hogyan kell csinálni. De az ember lányénak, aki másodszor repül annyira nem… Elcsodálkoztam, hogy ki kellett vennem a gépemet a táskából, ők meg akkor, mikor kicibáltam nagy nehezen a kék törcsimből :P (máshogy nem fért be, csak ha nem a laptop-táskába raktam, hanem külön). Aztán azon is elcsodálkoztam hogy a csizmámat is levetette. Furán éreztem magam, mikor egy szál zokniban futkoztam az átvizsgáláson, bár az utánam következő idős úrnak kínosabb lehetett.

A kapu előtt elhelyezkedtem, telefonáltam, és még wifi is volt, így még egyszer le tudtam búcsúzni az msn függőktől. 

A gépen egy kedves limaszoli család mellé kerültem. Egy édes, eleven, 5 éves kislány ült mellettem az apukájával. Kicsit beszélgettünk, Londonból utaztak hazafalé átszállással. Rokonlátogatóban voltak. Annyira mások mint a magyarok. Nagy család – 3 gyerkőc volt a szülőkkel – jókedv, mosolygás. Egyáltalán nem látszott meg rajtuk hogy reggel 10 óta úton vannak. Ahhoz képest hogy a kislány még csak 5 éves, nagyon bátor, talpraesett, életrevaló teremtés volt.:) Amikor bezárták az ajtókat és elkezdett gurulni a gép hirtelen elöntött az érzés, hogy most már tényleg nincs viszakozz! Nem tudom meggondolni magam, megfordulni, hazamenni, berezelni… nem mintha előtte bármikor is szó lett volna ilyesmiről, de ekkor tudatosult, hogy most elvisznek kb 1800 km-re, kitesznek és ennyi. A kislány félősen átkarolta apukája karját, elbújt – hirtelen én is kicsinek, 5 évesnek éreztem magam és úgy hiányzott Apu hogy elbújjak!

Miután felszolgálták azt a hatalmas szendvicset, lekapcsolták a lámpákat, gondoltam itt az idő, alvás! Persze épp csak úgy szundikáltam egy órát, hogy közben pörgött az agyam – gyakorlatilag csak bedagadt a szemem és a festékem nagy része a szemem alatt kötött ki… 

5 óra várakozás a reptéren… olvastam, járkáltam, kivettem a laptoptáskát a bőröndből (tudtam hogy nem jó ötlet csak úgy bedobni a szárítóról a bugyikat – egy jól irányzott mozdulattal, amint kihúztam a táska beakadt fülét kirántottam egy bugyikát ami kb 1,5 m-re landolt… ciki volt még ha csak 1-2 ember volt is a közelben. )

Az első 2 órában teljesen az az érzésem volt, hogy ezen a szigeten csak férfiak vannak. Csak pasik jöttek a reptérre, pasik járkáltak, dolgoztak… biztos rájuk osztják az éjszakai műszakot, de hogy még az utasok is! De ahogy feljött a nap, megjelentek a nők is. Megnyugtató volt, mert kezdtem ufónak érezni magam.

Az viszont biztos, hogy a helyiek között erősen kilógok a sorból – kreol, barna hajú, erős szemöldökű emberek mindenütt.

A kis utitársam is göndör, mélybarna hajú lányka volt édes kis bajuszkával.:)

Most fél 8 van, már teljesen felkelt a nap, lassan mennem kell végre a buszhoz. Természetesen nem akkor jár, ahogy azt a netes, egyetemi tájékoztató írta, de ezen már nem is csodálkozok…